Életünk döntő cselekedetei, vagyis azok, amelyek esetleg egész jövőnket megszabhatják, többnyire meggondolatlan cselekedetek.
Ha ajándékot kapsz az élettől, ne kérdezd, miért, és ne told el magadtól, hogy most nincs szükséged rá. Ajándékot sosem lehet rosszkor kapni. Bontsd ki, és élvezd!
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.
Ennyire ismertnek lenni már egyáltalán nem jó, sőt nagyon nehéz. Rengeteg kellemetlen velejárója van. Nem tudok normális életet élni. Nem is tudom, milyen a normális élet. Kimenni az utcára, elmenni vásárolni, vagy bármit is csinálni – számomra lehetetlen. Bárhová megyek is a világon, az emberek felismernek.
Ahhoz, hogy a saját életed éld, azt kell tenned, hogy nem foglalkozol azzal, amit mások mondanak rólad.
Vállamon ezzel az élettel, és annyi másikkal a fejemben, összehúzom magamon testemet.
Tégy valamit annak érdekében, hogy újra megteljen az életed fantáziával. A fejünk fölött itt az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted az életed.
Márpedig engem semmi se bosszant jobban, mint az, ha az emberek kínozzák egymást, s legfőként, ha életük virágjában levő fiatalok, akik legtisztábban tárulkozhatnának ki az élet örömei elé, rontják el, rossz képet vágva, néhány jó napjukat, és csak későn látják be, hogy tékozlásuk mennyire helyrehozhatatlan.
Aki azonban alázatos lélekkel felismeri, hogy mi a végcélja mindennek, aki látja, milyen illedelmesen nyesegeti minden tehetős polgár paradicsommá a kertecskéjét, és aztán, hogy még a szerencsétlen ember is milyen rendületlenül szuszog tova útján a terhe alatt, és valamennyinek egyformán az a vágya, hogy bárcsak egy perccel is tovább láthassa még ezt a napvilágot – igen, az ilyen ember elnémul, és szintén megalkotja saját magából a világát, és boldog is, mert ember. És aztán bármilyen korlátok közt él, mindig ott őrzi szívében a szabadság édes érzését, és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt, amikor akarja.
Csak egy pókhálószál tart életben. Elég egy semmiség, egy enyhe fuvallat, a dolgok arasznyi elmozdulása, és az, amiért az ember imént még az életét áldozta volna, egyszerre csak tartalmatlan butaságnak mutatkozik.
Az életnek vendége lettünk egy pár évre,
Jöjj hát, és táncolj velem!
Az élet a jövőre való előkészület; a jövőre pedig úgy tudunk a legjobban felkészülni, ha úgy élünk, mintha nem is létezne jövő.
Legtöbbször nem tudjuk, valójában mire várunk. Vannak, akik olyan állhatatosan várnak, hogy közben elmúlik az ifjúságuk, elsuhannak mellettük a lehetőségek, elszáll az életük, és nem veszik észre, hogy valami olyasmire vártak, ami mindig is ott volt körülöttük. (…) A fenébe is! Mikor kezdünk már el úgy élni, hogy megértjük az élet sürgető dübörgését? Ez itt most – ez a mi időnk, ez a mi napunk, ez a mi nemzedékünk… nem pedig a múlt valamely aranykora vagy a jövő ködös utópiája… Ez itt az időnk… akár lelkesedünk érte, akár nem. Ez itt a mi időnk még akkor is, ha gyakran kiábrándítónak, fárasztónak, unalmasnak találjuk. Ez az élet, ami nekünk adatott… és múlik, múlik… Mi a csudára várunk hát?
Ne rohanj és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a virágok illatát!
Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.
Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.
Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat.
Pár dolgot meg akarok őrizni, amiben még hihetek. Különben sivárrá, értelmetlenné válik az élet.
Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó, melyen felszabadultan, akadálytalanul vonulhatunk végig, hanem ösvények labirintusa, melyen át hosszan tartó és bajos kutatással kell meglelni az utat, s eközben időről időre zsákutcába jutunk. Ám ha van hitünk, mindig megnyílik előttünk egy ajtó – talán nem pont az, amelyikre mi számítottunk, de mindenképpen olyan, mely mögött a helyes út vár ránk.