336 idézet
A beszédkészség egyenes út az érvényesüléshez. Az embert előtérbe állítja, és lehetővé teszi, hogy fejjel a tömeg fölé emelkedjék. És azt az embert, aki jól tud beszélni, rendszerint minden vonatkozásban tehetségesebbnek hiszik, mint amilyen valójában.
Ha a vita valamilyen jelentéktelen apróság körül folyik, vagy vitatársunk makacsul kitart valószínűtlen igazsága mellett – jobb másról beszélni.
Ha negatív dolgot mesélünk valakinek, az olyan személyes interakció, amely tipikusan bizalommal teli intim helyzetben zajlik, például egy közeli baráttal, akiben megbízhatunk, és aki a beszélgetés során a kölcsönösség jegyében majd szintén megoszt magáról valamit. Ebben a helyzetben kellemes érzelmeket élhetünk át: az empátia, a másik iránti tisztelet, a megértés, a közelség mind megjelenhet. Azonban ha mindez online felületen történik, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kölcsönös jóérzésekre lehet számítani.
Az online beszélgetés körülményei nem feltétlenül kívánják meg, hogy alkalmazkodjunk azokhoz a társadalmi szokásokhoz, melyek a valódi életben keretezik a viselkedésünket.
Nem lehet elméleti szinten megtanulni beszélgetni. Azt gyakorolni kell a valóságos életben. Mert másképp fest, mint az az online kommunikáció, ahol nincsenek betartandó szabályok, csak a pillanatnyi nárcisztikus vágyak.
Az a jó, ha vannak nívósabb gondolatok és lazább sorok is a szövegben. Figyelek rá, hogy emberközeli szövegeket írjak, olyan nyelven, amit a mindennapokban is használok. Ebbe pedig belefér a szleng is meg a káromkodás.
A Paul Street-csatorna miatt felvettem egy bizonyos beszédstílust, de a színpadon nem lehet hosszú körmondatokban beszélni, ott pár szóban kell frappánsnak lenni. Ezt még tanulom.
A gyerekek lelkét kell megérteni ahhoz, hogy jól beszélj hozzájuk.
(Joseph Goebbels: Napló – 1933. május 1. – Kaiserhof)
Akiben nincs szenvedély, és akinek szája nem ad hangot, azt az ég nem teremtette akaratának tolmácsolójává.
Minél többet vitatkoztam a zsidókkal, annál inkább megismertem beszéd és harcmodorukat. Mindenekelőtt az ellenfél butaságával számoltak, és ha azután minden kötél szakadt, maguk tettették a butaságot. Ha mindez nem használt, akkor egyszerűen nem értettek meg semmit, vagy pedig pillanatok alatt egy másik témára ugrottak át. Magától értetődő dolgokat tárgyaltak, amelyek helyeslését azonban rögtön más jelentős dolgokra vonatkoztatták, hogy azután ismét visszavonuljanak és ne tudjanak semmi bizonyosat.
Nem szeretek sokat beszélni magamról. Nem is tudom. Ugyanaz, mintha magamat nézném a filmen, kényelmetlenül érzem magam tőle. Szeretek színészkedni. Imádom ezt a részét, de beszélgetni, interjúkat adni nem az erősségem.
Egy indulattal kimondott mondat lelki tőr lehet a másik szívében. Hiába nem gondoltuk komolyan, hosszú távon mégis sebződést indíthat el, eltávolodást.
Nem szoktam rágyúrni a vulgaritásra. Megvárom, míg magától tör a felszínre.
A felnőtt kor egyik ismérve, hogy a szavak egyre teljesebb értékűvé válnak a számára. Minél műveltebb, annál maradéktalanabbul jelzi számára a szó a mögötte rejtőző fogalmat.
Bizonyos esetekben nemcsak a fecsegés, hanem a hallgatagság is sok bajnak, sőt kimondhatatlan nyomorúságnak lehet a forrása.
A pletyka a beszélgetési kényszerből fakad. Még olyan dolgokról is pletykálsz, amelyekről fogalmad sincs.
Mit segít a panasz? Semmit. És mégis kénytelen az ember legalább panaszkodni, mert ha ki nem beszéli magából azt a sok feszültséget, amit az élet ma ad, akkor megőrül.
Nincs keservesebb, mint fájdalmat szavakba önteni akkor, midőn a tett hatalmunkban nem áll.
