A kommunikáció volt a legértékesebb vezetői eszközöm. Sok sikeres üzleti vezető van, akik technikai és pénzügyi géniuszok. Már korán rájöttem, hogy jól tudom forgatni a szavakat a célból, hogy egy szervezetet a kívánt irányba mozgassam. És ezt a készségemet nap mint nap használtam is.
Csakúgy, mint sokan mások, nekem is halálfélelmem volt a gondolattól, hogy emberek elé álljak ki és beszéljek. Őszintén, még mindig megrémít. Amikor az első fontos projektem volt a Ford-nál, elküldtek egy Dale Carnegie tanfolyamra. A cél az volt, hogy komfortosan érezzem magam közönség előtt és ez bevált. A félelem nem szűnt meg, de megtanultam, hogyan irányítsam azt.
Aki naphosszat magyarázkodik, azt nem értik meg.
A séta és a beszélgetés egyaránt nagy élvezetet jelent, de hiba összekötni a kettőt egymással. Saját zajunk túlharsogja a külső világ neszeit és csöndjét… Csak olyan baráttal szabad sétára indulni (…), aki pontosan osztozik veled a tájék minden hangulatában, annyira, hogy egyetlen pillantás, egy megállás, vagy legfeljebb egy csöndes érintés elég ahhoz, hogy egymás tudtára adjuk: ugyanabban gyönyörködünk.
Annyi minden van, amit nem mondanánk ki, ha előbb meggondolnánk. Fene sok minden van, amiről azt hisszük, hogy társalgás, pedig csak szócséplés.
Unalmas: Olyan személy, aki akkor beszél, amikor azt szeretnéd, hogy hallgasson.
A túlzott beszéd közepes érzelmeket takargat, mintha a lélek teljessége olykor nem a legüresebb metafórákban áradna széjjel, mert hisz soha senki se képes pontos mértéket adni vágyainak, éppúgy nem, mint eszméinek vagy mint fájdalmainak, mivel az emberi beszéd csak afféle repedt üst, amelyből jó, ha medvetáncoltató melódiákat tudunk kicsalni, amikor a csillagokat szeretnénk velük megríkatni.
A csoportok javára válik, ha tagjaik beszélnek egymással és tanulnak egymástól, de a túlságosan sok kommunikáció paradox módon ugyanennyire csökkentheti a csoport egészének intelligenciáját.












