Mindenki annyit ér, ahányan elmennek a temetésére.
Sütő András
1927. június 17. - 2006. szeptember 30.
erdélyi magyar író
A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk. És egyhangúlag megválasztott emlékei. Mert az utolsó hely az, ahol nevünk emlegetése kilobban… Mert amikor mindenütt elfelejtettek: a szülőföldnek még mindig akad mondanivalója rólunk.
Havasi emberek megfigyelése, miszerint a viharban eltévelyedettek akkor kerülnek végveszélybe, ha már hátrafelé sem tájékozódhatnak, mert lábuk nyomát a hó befújta. Az ér, ha nem is tudja, honnan ered: elvergődik az óceánig.
Hűség és bátorság csak olyan emberek körében tanyázik, akik tiszta lelkiismerettel vannak egymás iránt: akiknek mosolyába nincsen kés göngyölve, szavaik pedig nem arra valók, hogy a szándékaikat eltitkolják velük.
A félelem, amely az erdei vadak létének és fennmaradásának legelső feltétele: az embert megnyomorítja.
Nem tudom: egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkával.
Isten, mikor a bűnbe esett embert az édenből kiűzte, vigasztalásként egy szál fügevirágot nyújtott át neki. Ez minden, amit meghagyok tenéked a paradicsomi boldogságból. Senkitől vissza nem vonható jogodat az álmodozáshoz.
Játszik velünk százszor megcsalatottan is a hullámzó reménység.
Boldogok, akik egymás szeme láttára múlnak el.
Valamely hatalom éppen attól omolhat össze, hogy minden erejét a fennmaradására koncentrálja.
A hatalom ott válik önnön karikatúrájává, amidőn saját szakállas vagy csupasz képét kezdi csodálni a történelem zsebtükrében.
Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.
Ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették?
A szólásszabadságnak az utcán is szabad járnia!
– Be jó kedved van! Tán félsz a haláltól?
– Aki nem fél, hazudik.
A halálhír természete szerint: a másét mindig elfogadjuk, a magunkét el nem képzelhetjük.
Ha egy nyelv-a bábeli tülekedésben-eltelik félelemmel, csendben visszavonul a nyilvánosság tereiről, holott küzdő képességét, láttató erejét csakis a Sokadalom élteti és növeli.
Ideje lenne tudomásul venni: a Nap sohasem kél, sohasem nyugszik le; sárgolyónk hátán mi fordulunk reggelenként az ő magas színe elé, csöppnyi fényt koldulva tőle.
Mindenek felett nagy dolog metafórázónak lenni; mert egyedül ez az, amit mástól átvenni nem lehet; a tehetség legbiztosabb jele; mivel találóan metafórázni annyi, mint a hasonlót meglátni.
A Nap kihűl, a Föld kiszárad,
az ég üres lesz nélküled,
és én senki vagyok, ha te nem vagy velem.
Annyira szeretlek!
Mások ezeket keresték még



