Ebben az univerzumban az egyetlen tényleges gyógyító tényező a szellem.
Az igaz az ön számára, amit saját maga megfigyelt. És ha ezt elveszíti, akkor mindent elveszített.
Az igazság az, hogy mindaz a boldogság, amit ön valaha is el fog érni, önben rejlik.
Mindaz, amit elfelejtünk, soha be nem gyógyuló seb marad, ha kétségbeesés társul hozzá.
A férfi felelős a fennálló világért, ennek működéséért és szerkezetéért. A nő feladata az, hogy az emberek személyiségével és gyermekeivel törődjön. A jövő nemzedékének szinte egyedüli őrzőjeként sokkal nagyobb tiszteletre jogosult, mint az a rabszolgahelyzet, amit a múltban betöltött. Nem elvakult utópikus gondolat, hogy a nő az eddig elfoglalt helyénél magasabbra emelhető. És magasabbra is kell emelni, ha a holnap nemzedékének gyermekkorát emberhez méltóvá kívánjuk tenni, ha az otthonokban békességet és nyugalmat szeretnénk látni s ha társadalmi haladást óhajtunk.
Egy ember oly mértékben válik gonosszá, amilyen mértékű volt az ellene irányuló romboló hatás.
A haladás onnan ered, hogy szabad szellemű emberek kérdéseket tesznek fel a természetnek, s nem abból, hogy a hajdani műveket idézgetik és újragondolják a régmúlt időkben már elgondoltakat.
A fájdalom nagyon mulandó dolog. Az öröm viszont időtálló, mint a bronz. (Félre ne értsék: nem költészet ez sem, hanem tudomány.) A fizikai fájdalom különösebb erőfeszítés nélkül eltűnik; a kellemes vagy csak semleges tapasztalatok viszont oly erősen rögzülnek az elmében, hogy semmiféle általunk ismert eljárás nem képes ezeket elmozdítani. Nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy megvizsgáljuk, az örömteli emlékek milyen tartóssággal rögzülnek. Azt találtuk, hogy állandósulnak; a fájdalom ellenben mulandó.
A boldogság a nem ismeretlen akadályok legyőzéséből és a nem ismeretlen célok felé való törekvésből, valamint az öröm feletti elmélkedésből vagy az öröm megéléséből származik.
Bármely probléma legjobb megoldása az, amely a lehető legelőnyösebben érinti a lehető legtöbb lényt.
Az öröm szükséglete oly erős, hogy sok fájdalmat is képes elviselni érte az ember. Az öröm pozitív minőség. Ilyen a munka élvezete, egy jó könyv vagy egy jó barát; öröm, ha lekoptatjuk a bőrt a térdünkről, megmászván a Matterhornt, öröm a sanghai-i Bund zsivaja, vagy szerelmesünk kapualjból felhangzó füttye; az öröm nem más, mint kaland és remény és lelkesedés és az, hogy „egy szép napon megtanulok festeni”; öröm, ha egy jót eszünk, ha megcsókolunk egy csinos lányt, vagy ha egy jót blöffölünk a börzén. Öröm az, amit az ember élvezettel tesz; amin szívesen elmélkedik; amire jó visszaemlékezni; és néha még az is, ha olyan dolgokról beszél, amit – jól tudja – sohasem fog végrehajtani.
Igazi erő kell ahhoz, hogy szeressük az Embert. És hogy szeressük őt minden ez ellen irányuló kihívás ellenére, minden provokáció ellenére, amelyek miatt nem kellene őt szeretnünk… Szeretni mindennek ellenére: ez a nagyság titka.
A „felelősség” teljes témakörét az ok és okozat tanulmányozása teszi ki, mert az olyan személy, aki semennyi felelősséget sem akar, nagyon szeretne csak okozat lenni, míg annak, aki képes felelősséget vállalni, hajlandónak kell lennie arra is, hogy okozó legyen.
A boldogsághoz vezető út megköveteli, hogy jó példát mutassunk másoknak.