Akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya.
Krasznahorkai László
76 idézet
1954. január 5. -
Nobel- Kossuth- és József Attila-díjas magyar író
Szavain testet ölt az idő, mint évszázados leleteken a kocsonyás moszat.
A szívet kiönteni, vodkát meg nem inni ugyanakkor, na, ez az, ami egy orosz léleknek elképzelhetetlen.
Nézem, forgatom a kortárs irodalmat, együttérzésből és tiszteletből, de ilyenkor néha tényleg azt érzem, hogy mi az ördögnek foglalkozom én ilyen dolgokkal? Miért nézem, miért forgatom? Ott az a tér, amelyben teljes egyenjogúság áll fenn. Ott van a kövek, a növények, a kristályrendszerek s az elvillanó létezés, a madárhangok, a hullócsillagok, a gyermeksírás, a lerészegedés, meg mondjuk … a patakcsobogás világa. A figyelmemet tehát, hisz talán alig van már időm, visszafelé, erre a térre és erre a világra kellene terelgetnem. Ott meg úgyis tök egyedül vagyok. Mindent egybevéve nem érzem igazából, hogy a könyveimnek volna egyfajta valahová vezető rendje.
Számomra a megjelenés egy adott pillanatában a könyv meghal… …a könyv felkerül egy polcra, ami olyan, mint egy temető, van egy polc, ahol a saját könyveimet tartom, ahová a saját könyveimet temetem el.
Úgy vélem, ha az ember szabadon, nyíltan beszél, nincs tévedés a beszédében.
A dolgok nem azért fordulnak jóra, ha jóra fordulnak, mert az embernek valamiféle elképzelése van arról, hogy mi lenne a helyes a jövőre nézve, hanem attól fordulnak a dolgok jóra, hogy az embernek helyes elképzelése van a jelenről, mégpedig olyan elképzelés ez, amely nem pusztán neked jó, hanem jó mindenkinek, azaz nem árt senkinek, tehát jó általában.
A szegénység és a nyomor között […] óriási a különbség. A szegénység egy kultúra, az emberi létezés egy olyan univerzális tartománya, amelynek megvan a saját világa, a nyomor viszont pusztán azt jelenti, hogy e világ helyett egy csupasz tényben élsz, hogy nincs pénzed egy olyan rendszerben, ahol a másiknak van.
A bunkóság globalizálódása évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb elválasztani egymástól őket. A bunkóság ebben a mi posztmodern utáni korszakunkban is ellenállhatatlannak tetszik.
Hiába él le az ember egy életet, mindig van valami, ami ebbe az életbe nem fér bele.
Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott a hátán a föld, pedig egyáltalán nem lehetünk elragadtatottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk, de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket.
Miatyánk… na, Miatyánk,
aki ott vagy az égben, izé,
a mennyben, dicsértessék
amiurunk Jézus Krisztus,
nem… áldják… áldjuk…
vagyis áldják meg a Te neved,
és legyen meg a… szóval
minden úgy legyen, ahogy teneked
az jó… az égben, meg a
földön is, mindenütt, ahova
elér a kezed… amiként a földön
a földön… a mennyben…
vagy hol a pokolban, ámen…
A nyelv már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda vissza
Mi lesz így a világból, ha bárki beállíthat egy nap, és azt mondhatja, fel is út, le is út, itt én vagyok a gazda! Mivé lesz így ez az ország?
Vannak kérdések, amelyek esetében a fizika a mai napig adós a válasszal, ami más szavakkal egyenesen azt jelenti, hogy a fizika a leglényegesebb és a legalapvetőbb kérdésekre nem tudja a választ, sőt, maga hozza saját magát folyton abba a helyzetbe, hogy megoldhatatlan kérdéseket tesz fel, vagyis önmagába ütközik, aztán ott hagyja az embereket a kétségbeesésükkel, hogy mi lesz ezek után, hogy mi lesz ebből.
Mert csűrhetjük így, csűrhetjük úgy, de ilyenkor, amikor az ember átlépi a határt, leegyszerűsödnek a dolgok, és a nagy hazaszeretetről kiderül, hogy az alapja megegyezik a pörköltalappal.
Egy civilizáció legmagasabb szellemi rendjét a tökéletes szépség létrehozása teremti meg, és élteti. Mi már régóta nem vagyunk képesek e szépség beállítására, sőt élvezetére sem. Mert nem értjük.
Az anyanyelv valami megfejthetetlen beágyazódás egy nyelven át a létbe. Ez nem egy nyelv puszta tudását jelenti, hanem azt, hogy a világot mi az anyanyelven át a kontúrjaival, egy összefüggésrendszerrel együtt kapjuk. Bármilyen szinten sajátítsunk is el egy élő idegen nyelvet, annak se a mélysége, se a lényege nem vethető egybe azzal, ami az anyanyelvünk esetében eleve adva van.
A magyar nyelvet fantasztikusnak tartom. Olyan dolgokat lehet vele megcsinálni, amilyet semmilyen más nyelvvel nem tudnék, már amenniyre az ember ezt egyáltalán a sajátjáról, illetve bármilyen idegen nyelvről csak úgy kijelentheti. Ha nem lennék magyar, és választhatnék, valószínűleg akkor is a magyart választanám, mert ilyen törékeny és mesebeli nyelvről, mint a magyar, nem tudok. A fordítóim nem véletlenül panaszkodnak, s beszélnek kínokról: van egy homály a nyelvünkben, amely olyasmi, mintha mindegy volna, miről akarunk beszélni, a nyelvünk mindenképp arról beszél általunk, hogy valami kincs van fájón elrejtve valahol.