Mint amikor éjjel fényképeznek és villanóport gyújtanak, úgy izzott a balatoni fürdőhely a verőfényben. A meszelt kunyhók, a kukoricagórék, a homok keretében minden fehérnek látszott. Még az ég is. Az akácfák poros lombja pedig olyan fehér volt, akár az írópapír.
Kosztolányi Dezső
1885. márc. 29. - 1936. nov. 3.
író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, eszperantista
Kosztolányi Dezső idézetei az élet apró részleteiben rejlő szépséget, az emberi érzések finomságát és a nyelv játékosságát ragadják meg. Írásai egyszerre líraiak és elgondolkodtatóak, miközben különleges érzékenységgel világítanak rá a mindennapok mélységeire.
Milyen sötét-sötét a Balaton
s a nyár után hogy vérzenek a fák.Tündér Tihany, felelsz-e énnekem,
ha azt mondom még egyszer: ifjuság?Nem szól a visszhang és szivem se szól,
csak ők kacagnak még, a gyerekek.
Nekem viszket a tenyerem, s fölpezsdül bennem a vér, ugyanaz a vér, mely a nagyapám ereiből 1849-ben lecsurgott az isaszegi síkra. Mert vadmagyar, fájdalmasan magyar vagyok, minden szociológiai tanulmányom ellenére is, s az is maradok.
A legfontosabb dolog az életben, hogy az ember ne játssza ki utolsó ütőkártyáját. Ha az utolsót is kiadja, megtudja, hogy vesztett, mert szétfoszlik minden illúziója. Ha azonban magánál tartja, még mindig hiszi, hogy – nyerhet.
Az én édesanyám nagyon jó asszony – többet tudok róla mondani: de lehet-e többet mondani valakiről, mint azt, hogy jó?
Minden, ami létezik, nemcsak nem elvetendő és megszólható, hanem bölcs dolog, az egyedüli okosság. Napóleonnak volt joga lemészárolni milliókat: s ez bölcs volt. De az ő gyomorrákjának is éppen annyi életjogosultsága volt, mint neki magának. S ez is bölcs volt.
Nőgyűlölő lennék; de van egy nő, aki sohasem csalt meg, akit mindig szerettem, aki mindig szeret, s ez visszatart ettől. Ez a nő: az anyám.
Ott, ahol most van, a végtelen térben és időben, a világűrben és semmiségben, valahol a Vénusz és Szíriusz között, már boldog.
Ki senkié sem, az mindenkié.
Én úgy szeretlek.
A cigarettához
és a szalonkabáthoz te vagy a hit.
Az én szemem most már sohase álmos –
és hallgatom a szíved zajait.
Aki tudja, hogy mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon.
Mint régi, szent apáca, úgy vágyja már a mennyet,
hogy csak bélpoklost ápol, s mert a sebet utálja,
magát megbüntetendő felszürcsöli a gennyet:
úgy én dühös rajongó, aki e korba senyved,
s homályban, állatok közt a tiszta fényt csudálja,
dacból sarat zabálok és kortyolom a szennyet.
Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
te vagy, ki küld és hívogat
futnék tetőled s visszamennék,
dajkáld el az én kínomat.
És amikor már nem is vizsgálta, csak hatni engedte magára, amit tapasztalt, egyszerre érezte, hogy ez az, akit évekig keresett mindhiába.
Ameddig lehet, óvom azt a káprázatomat, hogy a nők önmagamért szeretnek.
Örömtelenség, hó és csönd köröttem,
határtalan.
Olyan vagyok, mint téli fa az erdőn,
madártalan.
Akarlak, mint egy hősi-hősi véget,
s akarlak, mint az élet a halált.
A halottak nagyon jó helyen lehetnek. Legalábbis évezredek óta még egyetlenegy se kéredzkedett vissza.
Az emberiség holt fogalom. (…) minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.
Gyönyörű az irgalom bibliája, de veszedelmes. Sohase tudjuk, hogy jótetteinkkel micsoda rosszat művelünk.
Mások ezeket keresték még
Kosztolányi Dezső költőként, íróként, műfordítóként és újságíróként is maradandót alkotott, kifinomult stílusa és mély emberismerete pedig máig lenyűgözi az olvasókat.
Ebben a gyűjteményben Kosztolányi Dezső legfontosabb és legemlékezetesebb idézeteit találod a nyelvről, az irodalomról, a művészetről, az emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a barátságról, a magányról, a városról, a gyermekkorról, a halálról és a mindennapi élet apró örömeiről.
Kosztolányi Dezső szavai gyakran ironikusak, melankolikusak és tele vannak az emberi természettell és a világgal kapcsolatos megfigyelésekkel.
Merülj el Kosztolányi Dezső idézeteiben, ha érdekel a 20. századi magyar irodalom, ha kedveled a stílusos és elgondolkodtató írásokat, vagy ha szeretnéd megismerni egy kivételes író gondolatait az élet sokszínűségéről.