Némely ember a maga béklyóit sem tudja magáról leváltani, és mégis barátja megváltója lészen.
Az értelem már a konyhában elkezdődik. A konyhai értelem tökéletes hiánya tartóztatja fel a legrégebb óta az ember fejlődését, és általa van leginkább akadályoztatva. Azt gondolom, a vegetáriánusok a maguk előírásával – azaz kevesebbet és egyszerűbben enni – több hasznot hoztak, mint az összes modern erkölcsrendszer együttvéve.
Az összes antik filozófia az élet egyszerűségére irányult és egy bizonyos fokú igénynélküliséget tanított. Ebben a tekintetben az a néhány vegetáriánus-filozófus többet tett az emberiségért, mint az összes új, és addig, amíg a filozófusoknak nincs elég bátorságuk ahhoz, hogy egy teljesen megváltoztatott életmódot keressenek, és saját példájukkal is igazoljanak, semmi értelme a mondanivalójuknak.
A szeretetben mindig van valamennyi őrület. De az őrületben is mindig van valamennyi ész.
Nem az rendített meg engem, hogy hazudtál nekem, hanem, hogy többé nem hiszek neked.
Szeretni akarni: ez annyi, mint késznek lenni a halálra is.
A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van -, hogy nem létezik.
Mikoron azonban Zarathustra egyedül maradt, im-ígyen szóla szívéhez: „Vajon lehetséges-e? Ez az öreg szent az erdejében még semmit sem hallott volna arról, hogy isten meghalt?!”
Az asszonyok nagyon könnyen kötnek barátságot egy férfival, de hogy az fennmaradhasson, egy kis fizikai ellenszenv is kell segítségül.
A jó barátok hiányából irigylésre vagy gőgre lehet következtetni. Némely ember csak annak a szerencsés körülménynek köszönheti barátait, hogy nincs alkalma az irigységre.
Megszámlálhatatlan lény ment tönkre, akik másként gondolkodtak és döntöttek, mint ahogy most mi gondolkodunk.
Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig „lelke”).
A kereszténység mindent megtett a kör bezárása érdekében, és már a kételyt is bűnnek nyilvánította. Ész nélkül, mintegy a csoda erejével kell a hitbe vettetnünk és úgy úsznunk benne, mintha a legtisztább és legvilágosabb, legegyértelműbb elemben lubickolnánk: ha a szárazföldet kutatnánk tekintetünkkel, már a gondolat is, hogy esetleg nem csak úsznunk kellene, kétéltű természetünk legfinomabb jelentkezése – már önmagában is bűnnek számítana! Jegyezzük meg, hogy ekképp ki van zárva a hit megindoklása és az eredetén való minden gondolkodás, mert ez bűnös dolog. Vakságot akarnak, mámort és örök énekszót ama habok fölött, amelyekben az ész megfulladt!
És előttünk áll a mítoszát vesztett ember, aki minden múltak közepette múlttalanul és múltra éhesen, örökké kielégítetlenül kapar, hogy valami gyökeret leljen.
Gyakran ellentmondunk egy véleménynek, holott tulajdonképp csak a hang ellenszenves nekünk, melyen elmondották.
Az egyik azért ragaszkodik egy véleményhez, mert nagyra van vele, hogy önmagától jött rá, a másik azért, mert vesződséggel tanulta meg és büszke, hogy föl tudta érni ésszel. Tehát mind a ketten hiúságból.