Nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol.
Hogy untatlak. Hogy irigyelsz. Hogy élek.
Hogy elunlak. Hogy félsz tőlem. Hogy nem félsz.
Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek.
Hogy nem értesz. Hogy értlek.
Félni jár belém a lélek.
Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.
Sietsz. Késel. Félsz. Azért is belevágsz,
belém vágsz. A mozdulat közepén
megbénulsz, már annyira bánod. Meg-
teszed és nem: maga magával
törlöd a tényt. Mindez még csak
rossz sem.
Aztán megint
késel majd.
Majd elsietsz.
Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
– S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!
Veled aludva
rólunk álmodom: arról,
hogy veled alszom.
A személyiség lényege a határtalanság; a csoporté a határoltság.
A szerelem lényege a határtalanság; a házasságé a határoltság.
A hit lényege a határtalanság; a vallásé a határoltság.
A lélek lényege a határtalanság; a testé a határoltság.
A létezés lényege a határtalanság; az életé a határoltság.
A határtalanság: erő. A határoltság: hatalom. A hatalom kézzelfogható és múlandó, az erő megfoghatatlan és örök.
Nem hallok olyan
gyorsan, ahogy te játszol
– köztünk nincs zene.
Válságos helyzet:
tudom, hogy boldog vagyok,
csak épp nem érzem.
Magadtól kérdezd:
ajtód azért fontos-e,
hogy zárd? vagy, hogy nyisd?
Mind a ketten csak téged szeretünk.
Én is – te is.