Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.
Fodor Ákos
1945. máj. 17. - 2015. febr. 21.
magyar költő és műfordító, a magyar haiku egyik leghíresebb mestere
Viszonyunk csonka,
míg – ha csak lélekben is –
búcsút nem vettünk.
Senki sem „senki”.
– Ne félj, azért nem marad
a helyeden lyuk.
Emlékedre el-
ejtettem egy tányért – most
takaríthatok.
Életreszóló
távolmaradnivalónk
lehet egymástól.
Szeretsz gondolni?
– én attól majdnem mindig
szomorú leszek!
Meggyújtottál, hogy
fényemben táncolj. Árnyad
is fölmutatom.
Két méter fölött
mindegy: milyen mély a víz.
– Tudsz úszni, vagy sem.
Magamra szólok,
hogy nem helyes ennyiszer
magamra szólnom.
Ki itt belépsz, tudd:
m i n d e n k i: bejárat egy
ki-már-sohába.
Most nem szeretlek.
Most magamnál is jobban.
Most nem is tudom.
Akiben Isten
hisz: teljesen mindegy, hogy
hisz-e Istenben.
Mért van az, hogy a
rosszra bőven jut szavunk;
a jóra: alig?
Hold, ki magad vagy a Változás:
Varázstükörben Tükörvarázs:
– máskor meg ugyan mi több, mi más,
kihűlt tükörtojás…?!
Az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon.
Ébredni alszom;
lefeküdni kelek föl:
napmintnapmintnap.
Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.
A csúcs is: gödör,
ha a Hegymászó meg nem
kérdi: Hogy vagy, Hegy?
Megtörténik velem az élet
és az élettel megtörtének.
Eldönthetetlen: melyikünkben
lesz nyomtalanabb ez a történet.
Jelentős helyen
istenhátamögötti
időben élünk.