A rock ’n’ rollban összefolyik a ritmus, a szerelem, a sz*x meg az álmok. Nem kell fiatalnak lenni ahhoz, hogy az ember kedvelje a rock ’n’ rollt, de ez egy fiatalos álom arról, hogy az ember habzsolja a szabadságot.
Van a Védákban egy sor, amely így szól: „Az embernek egyedül a tettekre van befolyása, a tettek gyümölcsére nincs”. Más szóval az ember megtesz mindent, amit csak tud, de arra már nincs hatása, hogy ez a dolog hogyan kerül be a világba.
Az emberek átverik magukat, mindannyian azt hisszük, hogy nagyjában-egészében rendben vagyunk, és a többiek a hibásak. De az emberekben vágyak élnek. Ahogy Maharisi mondja, be van építve az emberi lénybe, hogy mindig többet akarjon, és ez a vágy az, amelynek révén otthonra talál. Végül mindenki rátalál a saját útjára.
Jónak tűnt ez a beállítás, de amint a kamera leállt, Jürgen Prochnow felugrik, üvölteni kezd, letépi magáról ezt a bigyót, és kirohan a díszletből. A lakókocsijához ment, és kiba**ottul nem hajlandó kijönni, úgy felment benne a pumpa.
Furcsa dolog a pénz. Ha van pénze az embernek, annak pusztán annyi értelme van, hogy szabadnak érezze magát, és most, bár mondhatjuk, hogy van valamennyi pénzem, mégsem érzem szabadnak magamat.
Minden annyira sérülékeny, az egész élet, ez pedig egy tökéletlen világ.
Kényelmetlenül érzem magam, ha ki kell fejtenem, mit jelent ez vagy az. Jobb, ha nem tudok olyan sokat arról, hogy mit is jelentenek a dolgok, mert ez nagyon személyes, nekem teljesen mást, mint valaki másnak.
Manapság egy csomó negatív dolog zajlik, és sok minden eltérít bennünket attól, hogy tisztában legyünk vele, valójában mi folyik körülöttünk. Olyan sok kárt tesznek bennünk és a világunkban, mert jobban szeretik a pénzt, mint az emberiséget és az anyatermészetet.
A drognak van egy csomó jó része, ezért nehéz azt mondani az embereknek, hogy ne szedje be, de az ember megfizeti az árát, ha beszedi, és ez az ár rosszabb, mint az a jó érzés, amit a drog az embereknek ad.
Frank jó ember, akik ismerik, mind azt mondták nekem, hogy egyáltalán nem olyan, mint Bob, de Bob mégis ott volt benne. Az arca, a haja – az egész lénye tökéletes volt Bob számára, és ő értette is Bob karakterét.
A Vörös Szoba a Tűz, jöjj velem!-nek is fontos alkotóeleme, imádom a Vörös Szobát. Először is függönyök vannak benne, márpedig irtóra imádom a függönyöket, de komolyan. Azért, mert magukban és maguktól is szépek, de azért is, mert valamit elrejtenek. Van valami a függöny mögött, az ember nem tudja, jó vagy rossz.
Imádom Franciaországot, mert ott mindenből művészetet csinálnak. Az épületek, a székek, a tányérok, poharak, a vasútvonalak, az autók, a szerszámok, az enni- meg innivaló, a divat – minden műalkotássá válik, hisznek a jó minőségű anyagokban, a jó mestermunkában és a gyilkos dizájnban. Ez megvan az olaszokban és a franciákban is.
Márpedig az ember mindent képes megcsinálni, amit csak akar. És ez óriási jelentőséggel bír.
A legtöbb ember élete tele van rejtelmekkel, de a dolgok manapság rettentő gyorsan történnek, nincs rá idő, hogy üldögéljünk, álmodozzunk, és felfigyeljünk ezekre a rejtelmekre. Egyre kevesebb olyan hely van a világon, ahonnan éjszaka látni a csillagokat, jó messzire ki kell menni Los Angelesből, egészen a kiszáradt folyóvölgyekig, hogy lássuk őket. Egyszer kimentünk oda, egy reklámot forgattunk, és hajnal kettőkor lekapcsoltuk a fényeket, lefeküdtünk a földre a sivatagban, és csak néztünk felfelé. Csillagok trilliói. Sok trillió. Annyira erőteljes! És mivel nem látjuk azokat a csillagokat, megfeledkezünk róla, milyen nagyszabású is ez az egész műsor.
Az emberek végül már nem szerették a Twin Peakset, de legalább jól ért véget a dolog, mert akkor bukkant fel a Vörös Szoba. Nem tudom elmondani, mi a Vörös Szoba, de emlékszem, mikor jutott eszembe először, és mennyire lenyűgözőnek találtam az ötletet. Ez megnyitott valamit a Twin Peaksben, és egy csomó egyébhez is elvezetett. Szóval a pilot és a Vörös Szoba, és ahova az egész vezet – mindezeket összerakod, és ezek összességéből megkapod a valódi Twin Peakset. Ez egy gyönyörű, érzékeny valami, amelyben több mindenről van szó, mint ami szemmel látható, és amelyben ott van a rejtély a levegőben.
Néhány remek rajzot amfetamin hatása alatt készítettem. Abban az időben a lányok elmentek az orvoshoz, és fogyókúrás tablettát kértek, a dokik meg marékszám adták ki a tablettákat. Nagy zacskó tablettával jöttek haza az orvostól! Én nem elleneztem a drogokat, csak nem voltak számomra fontosak.
Tinédzsernek lenni euforikus és izgató, de együtt jár egyfajta béklyóval is, amit a középiskola jelent. Az merő kínzás.
Gyerekkoromban egészségesek és dúsak voltak az erdők Boise-ban, hihetetlenül jó illat volt, amikor az ember a fák között sétált. Azóta viszont egy csomó minden történt. Fegyverekkel megpakolt pickupok és élénk színű terepjárók repesztenek az erdőkben, pedig egyáltalán nem illenek oda. Aztán ott van a globális felmelegedés meg a szú. A szú elpusztul az extrém hidegben, de az idő ma már nem hűl le eléggé ahhoz, hogy megölje őket, a szúk pedig megölik az összes fát.
A televízió ugyanazt tette, amit ma az internet: mindent uniformizált.
Egy nap Peggy szólt, hogy terhes, és egyik dolog hozta magával a másikat, míg végül összeházasodtunk. Az esküvőnkből arra az egy dologra emlékszem, hogy Jack taxisofőringet viselt rajta. Szerettem Peggyt, de nem tudom, összeházasodtunk volna-e, ha nem esik teherbe, mert a házasság nem igazán illik a művészi életformához. Persze soha nem találnád ki, hogy ez a véleményem, hiszen négyszer is nősültem.