Ha azt akarod, hogy olyan szolgád legyen, a ki hűséges hozzád és a kit szeretsz, úgy szolgáld ki magadat.

Azt gondolom, hogy fontos a hűség. Ma azonban tágul a világ, és tágulnak a szabályok is, sajnos. Hűtlenségről nem csak fizikai értelemben beszélhetünk. Amikor az ember csalódik – nem megcsalják, hanem csalás történik -, fizikailag el kell távolodnia néhány órára a másiktól. Olyankor nem bírom elviselni a közelségét, pedig a nők akkor nagyon szeretnének beszélgetni. Próbálnák megmagyarázni… De olyankor a férfinak éppen erre nincs szüksége. A földolgozáshoz magány kell.

Tudod ugye, hogy én állom a szavamat? Megígértem, hogy hűséges leszek, és ha ilyen magas tét esetén egy magamfajta férfi nem képes végigjátszani a türelemjátékot, akkor aligha nevezhető férfinak.

Azt mondják, hogy a nő hűsége olyan, mint a szél. Mindig egyformán fúj, csupán az irányát váltogatja. Azt is mondják, hogy az erénye olyan, mint a viasz. Ha felmelegítik, elolvad. Nem az kerül szégyenbe, aki csal, hanem az válik nevetségessé, akit megcsaltak.

Ha én hűséges vagyok hozzád, az egy más természetű élet, mintha azt mondom: márpedig én az oltárnál örök hűséget fogadtam, és én ehhez tartom magam. Akkor mihez tartom magam? Nem hozzád. Nem azt mondom: olyan mélyen tartozom hozzád, hogy azért hajlandó vagyok áldozatokat vállalni, hanem tartom magam a törvényhez.

A modern korban a hűség valójában két ember testi és lelki összehangolódásának az eredménye. És ez igenis tarthat a sírig is!

Mi a hűség? Könnyű felelni rá. Az, ami nem változik. “Tégy engem, mint egy pecsétet a te szívedre!” – mondja az Énekek éneke. A hűség: pecsét a szíven.

Ha az életben egyszer megtanulsz valakit igazán szeretni, akkor tanulj meg hozzá hűnek is maradni. Mert szeretni egyszerű ösztön az egész. De hűnek maradni sokszor igazán nehéz.

A hűség egyfajta erős elhatározás, mondhatjuk döntésnek is, hogy nem hagyjuk el a párunkat, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen, hogy szeretettel segítjük minden törekvésében, vele akarjuk leélni az életünket.

Az éjsark alatt igazán szeretnek. Ha két szív deleje ott egymást feltalálta, soha el nem szakad az többé egymástól, nem választja el őket más, csak a halál; s még akkor is, aki előbb meghal, nem költözik el újjászületni társa nélkül a más csillagzatba; ott marad körülötte, él tovább szíve emlékében, s a föld delejsugarában, s rá vár, míg az meghal, s együtt mehetnek a közös új hazába. Ez az éjsarki emberek szerelme.

Az embernek lehet vitája az anyjával. De az anyját nem árulhatja el sohasem. Én mindig utáltam azokat, akik áruba bocsátották az anyjukat. Az én anyám a szülőföldem.

Ma megbódulok friss testedtől,
Mint tubarózsa illatától,
Ma szeretlek és fájdalmasan
Rejtenélek el a világtól.

De ha holnap ifjabbat látsz majd,
Erősebbet, szebbet, delibbet,
Te, forró, kedves, kívánkozó,
Megmaradsz-e hűnek, szelídnek?

– A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.
– Nem engedélyezem – mondta a tiszt – Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:
– Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
– Ó, persze, hogy volt, Sir – válaszolta a haldokló – Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: “Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz.”

A hűségemmel üzenem a kedvesemnek, hogy többet ér másoknál, hogy számomra az egyetlen, csakis őrá vágyom. (…) És ha a másik nem is tudja, hogy hűséges vagyok hozzá? Mit jelent hűségesnek lenni valakihez, aki arról mit sem tud? Ez esetben a hűség saját magamhoz való viszonyulás. Valami, amit önmagamért cselekszem.

Nem akarlak oktatni, hiszen te okosabb vagy nálam, de meg kell tanuld: minden nem lehet a tiéd. Vannak alapvető dolgok, amikhez ragaszkodnunk kell, mint a vízhez és a sóhoz, ha élni akarunk. Számomra ilyen dolog a hűség. Nem öncélúan és mindenáron, de mindaddig, amíg értelme, értéke és súlya van.

A hűség önmagunkhoz vagy a múlthoz csak akkor válik fontossá, ha nagy a csábítás, hogy feladjuk. Nem akkor, ha jól megy minden.

Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám… akármeddig… akárhol – ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz – ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám.

Két karod ad szárnyakat nekem,
Te hittél bennem, mikor nem hitt senki sem,
És ha gyönge volt a szél, te magasra emeltél,
Csak én tudom, hogy mennyire szerettél.

A ragaszkodás ugyan szeretet, de a szeretet egy sajátos formája. Olyan szeretet ez, amely már nem keres, nem tapogatózik, hanem döntött.  Az érett szeretet, amely feltétel nélküli hűséggel egy életre szól.

Férj és feleség úgy ragadnak össze, mint két darab papír. Ez annyit jelent, hogy elválaszthatatlanok. Ha valaki két összeragasztott papírt szét akar választani, mindkettőt el fogja tépni. Válás esetén mindketten megsérülnek, a férfi éppúgy, mint az asszony, és ha gyerekek is vannak, akkor azok a leginkább.

A két terület egymással összeköttetésben áll és feltételezik egymást. Senki sem tud igazán ragaszkodni, aki nem hagyott el valami mást, és senki sem tud valamit igazán elhagyni, ha nem szánta el magát, hogy valami máshoz fenntartás nélkül ragaszkodjék.

A hűség azt is jelenti, hogy kötelék fűz össze bennünket, és kitartunk egymás mellett. Kitartunk egy folyton változó ember mellett, egy folyton változó kapcsolatban. A hűség dinamikus. Aki ahhoz ragaszkodik, amije van, máris elveszítette. A hűség azt jelenti, hogy közös jövőnk van.

Micsoda megfoghatatlan dolog ez a hűség! Vajon a titoktartás lenne a valódi hűség, vagy a hallgatás? Hallgatás akkor is, ha az életünk múlik rajta? Vagy egészen egyszerűen olyan, mint a halál, ahol nincs alkudozás, ha átlépted a határt, ott is maradsz. Bármilyen remény is élteti az embert, ha a hűség elillan, nincs, aki megmenthet bennünket a végzetünktől. Kicsit olyan, mint a gonoszság, az mindig ott lapul az emberben. Suttog nekünk valahol legbelül, mígnem elfelejtjük, kik vagyunk. Amikor pedig eljön az elszámolás ideje, már nem ismerünk hűséget.

Nagyon hűséges tudok lenni. Én mindig várnálak, és keresném a kedved. Megvédenélek, ha valaki bántani akarna. Őriznélek, amikor alszol. Mert bármilyen is legyél, biztos lehetsz abban, hogy számomra a legkülönb vagy.

A hűségnek ugyanaz a lényege, mint a szeretetnek, nem válogathatom meg a gazda tulajdonságait, én a rossz és a jó emberekhez egyformán hűséges vagyok.

Hűségesnek lenni annyi, hogy akkor is gondolok rád, mikor távol vagy, ha megjössz, örülök neked, és nem kérdem, merre jártál. Ha elmész, szomorú vagyok, szomorú, mintha örökre mennél el. Bánatos vagyok, mikor te bánatos vagy, örülök, mikor örülsz, és megpróbállak mindig jókedvre deríteni. És soha, soha nem hagylak el.

Köröttem kúsza az élet, kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hűséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.

Ha csak egyszer tiszta szívedből mondod: “szeretlek”, ez többet ér, mintha százszor elismétled: “örökké hű leszek hozzád”. Ebben az egy szóban, ebben az érzésben minden hűség benne van. Ez az érzés kényszerít hűségre. Örök hűségre.

Elmegyek messze, és sohasem találhatsz meg, bármikor keresnél. Pedig egykor keresni fogsz. Majd súgok neked valamit, miért?… Olyan lesz a hajad, mint a sirály szárnya, a kedved, mint a kéményben a szél, a szomorúságod, mint a sír. Mikor keresni kezdel, engem, az ifjúságodat… Nem gondolsz álmatlan éjjelen többé a nőkre, akik betöltötték életedet, akik miatt szenvedtél, nyugtalankodtál, szaladgáltál, türelmetlenkedtél… akiket úgy hordoztál darab ideig a szívedben, mint bálványképeket… akik nélkül nem tudtál volna élni… akik végül mind megcsaltak, kiraboltak, lelkiismeretfurdalás nélkül elfelejtettek… mindenki elhagy, mind elfelejt, kíváncsi kis lábaikon új utakra mennek, újabb szerelmet űznek mohó, falánk kis szívükkel, a férfiak új mondanivalójára kíváncsiak… szeretők, szerelmek: tüzek és fagyok a férfi életének az országútján… időrabló oktalanságok, megkívánt borok, óhajtott mámorok… nadrágok és szoknyák… veréb- vagy fülemilehangok… éjszakák, amelyek elmúlnak… De én örökre a tiéd maradok.

Ha a Nyár a világon elhever,
s aranyló délután
Egy álom végre kibontakozik
a fák alvó sudarán;
Ha völgyet-hegyet, zöld vadont
hűssel Nyugat szele tölt –
Ide gyere! Hozzám visszagyere!
S mondd: Itt legszebb a Föld!

S vajjon, ha egyszer hajt a Sorsom:
harcolni vérvirágos tengeren,
szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?

S vajjon, ha majd megismered az útat,
s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;
útatlan végtelenbe elkísérsz?

Ki az, akihez hűnek kell lennünk? (…) Ebben a rohanó életfolyamban, amelybe csecsemőként csöppentünk bele, és öregként csapódunk majd a partra valahol, miközben mellettünk sodródó társaink előbb-utóbb lemaradnak, elmerülnek és elúsznak – ebben a szüntelen áradásban, ahol eltűnnek a régiek és új szereplőket hoz elénk az élet, hogy megismerjük, megszeressük és elfelejtsük őket… szóval hol van itt a hűség?!

Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.

Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.

Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,
Hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki sem tudott.

Meg van írva, hogy az élet nehézségeit és fájdalmát csupán egyetlen szó enyhíti. Ez a szeretet. Én hiszek benne. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt nehéz, hogy soha nem lesz az. Csak azt, hogy melletted megtaláltam a békét és a bátorságot. Bátorrá tettél és szeretni foglak, míg világ a világ. Erre megesküszöm.

Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.

A hűség ellentétes pólusú komponensekből áll. Talán nem is tudunk tiszta szívből ragaszkodni olyasvalakihez, aki legalább egy okot nem ad rá, hogy megszabaduljunk tőle.

Nem szavakkal akarom meggyőzni arról, hogy a véleménye igazságtalan: nem fogadalmakkal akarom bebizonyítani az érzelmeim állhatatosságát. A viselkedésem lesz a szószólóm: a távollét, a távolság, az idő. Az majd bebizonyítja, hogy ha magát egyáltalán megérdemelheti valaki, én igenis megérdemlem.

Azok tulajdonképpen a sekélyesek, akik életükben csak egyetlenegyszer szeretnek. Amit ők állhatatosságnak vagy hűségnek neveznek, én azt inkább a közöny tunyaságának vagy képzelethiánynak nevezném. A hűség az érzelmi életben ugyanaz, ami a következetesség az értelmi életben: egyszerűen a tehetetlenség bevallása. Hűség! (…) A birtoklás szenvedélye hozza létre. Hány dolog van, melyet félredobnánk, ha nem félnénk, hogy mások fölkapják!

Véleményem szerint a házasságban nem elviselni kell a másikat, hanem szeretni. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet egy érzelmet dokumentálni? Honnan tudjam, hogy szeretni fogom-e 10 év múlva is? Lehet, hogy megváltozik? Honnan tudjam, milyen leszek 40 évesen? 80 évesen? Honnan tudjam, hogy kitartok-e mellette akkor is? Nem tudhatod. A hozzáállás az, ami számít. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem lehet megjósolni. De azt eldöntheted, hogy mindent megteszel-e annak érdekében, hogy őt boldoggá tedd. Ha ezért mindennap teszel is, akkor nem lesz gond.

A szeretet egy döntés kérdése. Nem vagy kitéve az érzelmeknek, mint egy náthának, amit vagy elkapsz, vagy nem. Az érzelmeket te irányítod. A szerelmet persze nem lehet, mert abban meghatározó a kémiai tényező is, de amikor már a szerelem szeretetté szelídült, az már egy döntés, nem más.

Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy neked mit jelent a hűség? Te mire használod a hűséget? Mire mész a hűséggel, ha boldogtalan vagy? Hol van a határ? A társadalom megítélése pozitív lesz, de te belül elkezdesz szép lassan rohadni, és a pillanatok, a boldogság lassan felemésztődik a komposztban.

A hűség nem azért van, hogy téged korlátozzon, hanem azért, hogy megvédjen. Az elvek sem korlátoznak, hanem védenek.

Az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik… és ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket.

Hűséget nem lehet követelni. Hűséget nem szabad kérni. Hűséget nem szabad ígérni. Hűséget csak adni lehet és elfogadni.

Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.

Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot?

Mondd el, a hűséged mennyit ér!
Életet adnál az életért,
Mindenért vagy a semmiért,
Szavak nélküli esküért?
Mennyit adsz a szerelemért,
A becsületért, a hűségért,
Lelkedből fakadó forrásért?