Arisztotelész

Arisztotelész

i. e. 384. - i. e. 322.

görög tudós és filozófus, a modern európai tudomány atyja és előfutára

Ha valaki meggondolja, hogy másokat minden szerencsétlenség súlyosabban sújtott, mint őt, kevésbé nyög a maga bajai miatt.

Minden ember számára önmaga érzékelése és megismerése a legkívánatosabb, és ezért természettől van meg minden emberben az életre való törekvés, mert az életet egy bizonyos fajta megismerésnek kell tekinteni.

Az embert tulajdonképpen csak a halála után lehet biztosan boldognak nyilvánítani, mert ekkor a bajokon és a szerencsétlenségek kockázatán már túl van, ámde bizonyos tekintetben még ez is vitatható.

S bizony a legnagyobb bűnöket a mértéktelenség, nem pedig a szükség miatt követik el (nem azért lesz valaki zsarnokká, hogy meg ne fagyjon; ezért is becsülik nagyra, aki nem tolvajt, hanem zsarnokot öl meg) […]

Szeretni annyit tesz, mint azt kívánni másnak, ami véleményünk szerint jó, mégpedig az ő kedvéért és nem a sajátunkért, és erőinknek megfelelően törekedni megtenni e jót. A barát ugyanis szerető és szeretett egy személyben. Barátoknak azok tartják magukat, akik megítélésük szerint így viszonyulnak egymáshoz. Ha ez így van, biztosan barátunk az, aki együtt örül velünk szerencsénkben, és együtt szomorkodik velünk bánatunkban, s nem másért, hanem miattunk.

Amikor az ember a másiknak a létezését kívánja, annak és nem önmagának az érdekében; és ha javai nincsenek, az életét kínálja neki – ez minősül a legmagasabb rendű barátnak.

Nehézséget okoz és vizsgálatra szorul az is, hogy vajon létezik-e jogtalanság a hitvány emberrel szemben is, vagy nem?