A hitvesi szerelem költészete gyönyörű magyar specialitás. Soha még szerelmes király oly gazdagon meg nem ajándékozta kedvesét, mint Petőfi.
Költészet idézetek
A költészetről szóló idézetek a szavak szépségét, a képzelet szabadságát és a versek érzelmekre gyakorolt erejét ragadják meg. Ezek a gondolatok megmutatják, hogyan képes néhány sor érzéseket, emlékeket és egész világokat életre kelteni.
A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon, rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. […] A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában, a halhatatlanságra tart igényt.
Jókait jobban megragadta a Balaton. De ő is csak a téli Balatont vonta be költészetének aranyos sugarával. Azt a Balatont, amelyet soha nem látott. Huszonöt esztendőn át töltötte nyári napjait Füreden, húsz esztendeig volt ott első rangú háziúr, de azért a Balatont télen sohase látta. Mégis írt róla Az aranyemberben.
Eléggé hosszú ideje annak, hogy a vers végén rímek vannak. Viszont annak is már hosszú ideje, hogy a vers végén rímek nincsenek. A költészet tehát ilyen is, meg olyan, is csermelypatak de hönpöjgő folyam is. A kis cseppben jól benne van a parsprotótó, jól tudja ezt minden alkotó. Ami a szívét nyomja, az a száján távozik el az ihlet óráján. De azért van a költőnek foga, hogy legyen mivel összerágnia.
Szárnyalni szeretnék. Szerintem sikerült is. Nap mint nap szárnyra kapok, és a szívem költészete repít a magasba. A költészet egész életemben velem volt. A nagymamámban, a nagypapámban, az édesapámban, az édesanyámban született. A fivéremben, Wesley-ben született. Nekem adta a költészetét és a szárnyait, én pedig neki a sajátomat. Az enyém a tiéd, a tiéd az enyém. Ezek a szárnyak, az emberi drámán való felülemelkedés képessége egy halhatatlan és láthatatlan lélek ajándéka, amelyet olyan tisztán hallunk és látunk mint Stevens galambjait. Látjuk a lelket a ködben, halljuk a lelket a kövek némaságában. Csiszolgassuk a köveket – miattuk lehet nemes az életünk. Érezzük a lélek jelenlétét, valahányszor szeretünk, valahányszor megbocsátunk, valahányszor a megértés didalmaskodik a gúny felett, valahányszor a részvét legyőzi a keserűséget.
Az emberi költészet eltörpül a természet költészete mellett. Minden, ami emberi képzelet, jelentéktelen a természet valóságaihoz képest. Nincs szín, nincs határtalanság sem nagyban, sem kicsinyben, amit a természet magába nem foglal. Az emberi képzelet holtra fáradtan merül ki a természet igazságai felé siettében.

















