Az életnek semmi értelme nincs: a magány nem ment meg attól, hogy a végzetünkkel foglalkozzunk… a halál az élet képtelenségének megcáfolhatatlan bizonyítéka…
Az emberek nem felebarátaim; ember az, aki rám néz és megítél; azok a felebarátaim, akik szeretnek és nem néznek rám, akik mindenek ellenére szeretnek, a széthullás, az aljasság, az árulás ellenében is, akik engem szeretnek, és nem azt, amit tettem vagy tenni fogok, akik mindaddig szeretni fognak, amíg én szeretem magam […]
Vajon azért születtek a vallások, hogy olyan istenekkel ajándékozzák meg az embert, akik nem találják őt furcsának?
Minden ember őrült … de hát mi az emberi sors, ha nem erőfeszítés annak érdekében, hogy ezt az őrületet és a világegyetemet eggyé ötvözze?
Az életet sokáig be lehet csapni, de végül mégiscsak azt teszi velünk, amire születtünk. Minden öregember egy-egy vallomás…
Ha valaki olyan embertől kérdezi meg, hogy mibe fektesse a pénzét akit nem ismer jól, megérdemli, hogy tönkremenjen!
Be kell vezetni a művészet módszereit az életbe, barátocskám, nem azért, hogy művészetet csináljunk az életből, ó, dehogyis! Hanem hogy életet csináljunk a művészetből.
Az isten eszménye ugyebár az, hogy emberré váljék, de közben tudja, hogy bármikor visszanyerheti isteni hatalmát; az ember álma pedig az, hogy istenné váljék, de közben ne veszítse el személyiségét.
Lehet, hogy az embereket nem is a hatalom érdekli… Ami elbűvöli őket, az nem a valóságos hatalom, hanem az önkény illúziója.
A cselekvés, egyedül a cselekvés igazolja az életet,
Nem azért foglalkozom a halálommal, hogy meghaljak, hanem azért, hogy éljek.
A képzelethez nem azt csatoljuk, amit akarunk, hanem amire képesek vagyunk.
Az ember lényegében az, amit rejteget: halomnyi szánalmas kis titok.
A művészet mindig szembeáll a földi valósággal és a magasabbat követeli.
Fűzhetjük bármilyen szorosra együvé tartozásunkat vagy hangsúlyozhatjuk bármennyire különbözőségünket, egyformán nehéz embernek lenni.
Aki a jövőben akar olvasni, annak a múltban kell lapozgatnia.