A világjáró tudós élete Isten kezében van.
Öreg sarkutazók mesélik, hogy ha elviselhetetlennek látszott az örök jég, a szüntelen éjszaka, a fagydaganat és más nélkülözések kínja, valaki visszaemlékezett az útnakindulás előkészületeire, és ilyenkor megnyugodtak kissé, mivel úgy érezték, hogy aránylag mégis tűrhetőbb most a sorsuk.
Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz.
Ha távol vagyunk, képzelődünk. Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.
Az úthoz hozzá tartozik az apró és finom dolgok tisztelete. Mindig ismerd fel a pillanatot, amikor fontos a megfelelő viselkedés.
Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.
Valami szellemi közöm van Indiához, és minden valószínűtlensége ellenére egyetlen percig sem volt kétségem abban, hogy amikor eljön az ideje, el is fogok jutni oda.
Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.
Az utazás legnagyobb baja, hogy bármerre járok, ugyanaz a miniatűr világ fogad. A szállodai szobákban apró szappanok és samponos tubusok várnak, minivajak, egyszer használatos fogkefék, kis adag szájöblítők… óriásnak érzem magam.
Vannak helyek, amelyeknek már puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket.
Utazni csupa gyönyörűség volna (…), ha test nélkül utazhatnánk. Ha míg testünk pihen, szabadon csatangolhatna a lelkünk.
Akármerre járok, mindig hiányzik valami, s ettől elszorul a szívem; mindig többre vágyom, mint amit abban a percben kaphatok.
Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízű barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat.
Nem a lélek, csak az ég alja változik azok számára, akik a tengeren túlra vándorolnak.
A fényt, a világot csak azok a népek ismerik igazán, melyeknek tengert adott sorsuk. A tenger a másik haza, a végtelen.
A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.
Van valami ősi jellege a vízen utazásnak, még akkor is, ha rövid. Nem is annyira a szemünk, fülünk, orrunk, szájpadlásunk vagy a kezünk informál minket arról, hogy nem nekünk való helyen vagyunk, mint a lábunk, amely furcsának érzi, hogy hirtelen érzékszervként kell működnie.
Minden utazó jól ismeri ezt a kellemetlen állapotot, a fáradtság és a nyugtalanság keverékét. Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, tüzetesen megvizsgáljuk a visszeres márványt a lábunk alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjszakákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó nehéz szagot.
A Föld azért gömbölyű, hogy ne lássunk messzire utunkon.
A vérbeli utazónak nincsenek konkrét tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.