Kedves Budapest! (…) Egy hónapja elhagytalak téged. Már rohantunk a reptérre, amikor az Erzsébet hídon még megnéztelek utoljára. Még nem tavaszodott, a fáid még nem takarták el az erős fényben a ráncaid. Végignéztem rajtad, és olyan voltál, mint egy öreg, megfáradt, ám egykor ünnepelt szépség.
Évente általában 2-3 alkalommal, ha tehetem eljövök Budapestre, mert ez egy gyönyörű város, szép épületekkel, amiket érdemes megnézni.
Magyarország remek hely. Nagyon tetszik, hogy úgy vigyáznak a biciklistákra, hogy külön sávot kaptak. Bejártam az egész Duna-partot, föl-le, a Margitszigetet, sőt, még vidékre is elkarikáztam. (…) Pompás stúdiók vannak nálatok, fantasztikusan képzett stábok. Jó volt ott, nagyon jó.
Néhány éves külföldi tartózkodás után általában mindenki megváltozva, több empátiával tér haza, természetesen csak akkor, ha átadta magát az idegen kultúrának, és nem honfitársai között, a saját nyelvi közösségében élt. A napjainkban mind gyakoribb hosszas külföldi tartózkodás is tehát az empátiás képesség általános fejlődésének irányába hat.
Amikor elhatároztam, hogy tengerésztiszt leszek, dehogy is gondoltam tengeri csatákra és győzelmekre, csupán arra vágytam, hogy a széles nagy világot megismerhessem. Utazni, minél többet és minél messzebbre utazni! Ezt tűztem ki célomul.
Hova menjünk,
milyen tájra?
Hegyre talán,
vagy pusztára?
(…)
Akár erdő,
akár folyó,
gyönyörű a
vakáció!
A legszebb hely, ahol jártam, Svájc volt. Csodálatos hegyek, tavak, lehetett síelni és evezni is. Mindig szerettem élni, és akkor éreztem, hogy élek, ha utaztam
Az 1950-es években a TV-zés hőskorszakában úgy tűnt, hogy a természeti világ egy új, felderítésre váró világ.. Először elmentem Nyugat-Afrikába, ami egy csodaország volt. Felderítetlen és izgalmas. Mindenütt láttál valami újat. Úgy érezted magad, mint ha vissza mentél volna az Éden kertjébe.
Mindig remek móka utazgatás közben kipróbálni a helyi konyhát, de időnként egy-egy falattal nem érhetjük be: a világnak akadnak olyan tájai, ahol erős gyomorra és komoly kalandvágyra is szükség van.
Tengeri utamnak szerencsés kimenetele a legcsodálatosabb isteni bizonyíték szavaimnak igazsága mellett.
Szeretem a magányos utazásokat (…), mert ilyenkor emlékeim is velem utaznak, néha bent a kocsiban, de néha kint a mezők fölött, árnyékos erdőkben vagy a pocsolyák csillogásában, ahol egy-egy gólya tart őrséget olyan katonás tartásban, hogy csak az őrbódé hiányzik mellőle és a szuronyos puska a válláról.
Van az utazás… Izgatottan készülsz rá, tervezel, szervezel, és ahogy közeleg az idő, egyre kevesebbet alszol. Aztán elérkezik a nagy nap. Vágyaid teljesülésének napja. A nagy utazás. Egy számodra hívogató tájra. Izgatottan fedezed fel, teszed magadévá. És egy életre megőrzöd magadban.
Mindig vannak olyan helyek, amelyek felkeltik az érdeklődésemet. Az egyik ilyen Argentína, ahová egyszer mindenképp el akarok jutni. A másik Dél-Afrika. Lehet, hogy vonzódom az olyan országokhoz, ahol korábban volt Forma-1, de ma már nincs.
A kíváncsi turista olyan, mint a szerelmes férj. Mindent elhisz és semmit sem lát.
Sosem számít, mi az úti célunk. A gyakorlott utazó mindig felkészül a váratlan módosításokra.
Az utazások során nagyon sok élményt gyűjthettem, ezekről semmiképpen sem mondanék le. Az utazás rendkívül fontos tapasztalat.
Van, aki az útra kelést szereti, van, aki a megérkezést. Én azt szeretem, ami a kettő között húzódik: magát az utazást.
Az utazás lényege, hogy váratlan dolgok történjenek. Ez a kívánatos, ettől érdekes az egész. Alkalmazkodj a helyzethez, és próbáld meg kihozni belőle a maximumot.
A távolság jelentéktelen dolog. Egyedül az első lépés az, amit nehéz megtenni.