Nincs egyéb hatalom (…) e földön, mint a tudományok varázsereje, melly mind egyeseknek, mind köztársaságoknak annyira óhajtott jollétét eszközölhetné és biztosíthatná.
Magyarországon a helyzet jóval súlyosabb abból a szempontból, hogy nagyon messze vagyunk még attól is, hogy bármilyen tisztulás elinduljon. Egyrészt a társadalom összességében túlságosan is eltűri az erőszakot, legyen szó akár a nők vagy gyermekek ellen elkövetett erőszakról. A férfiak ellen elkövetett erőszak pedig, ami számarányaiban ritkábban fordul elő, még ezeknél is erősebb tabunak számít. Így nem csoda, hogy egyelőre hiányzik még az a társadalmi nyomás, ami az egyházon belüli változásokat kívülről tudná kikényszeríteni.
Érdekes faj vagytok, érdekes keverék. Olyan szép álmokra képesek, és olyan szörnyű rémálmokra. Olyan elveszettek és magányosak tudtok lenni.
A kényelem és a jólét sosem gazdagította a világot annyira, mint a hányattatások.
Jó erősen felépítették azt, hogy milyennek kell lennie egy jó polgárnak. A jó polgár megünnepli a karácsonyt, szilveszterkor beba*zik, mint az állat, és ünnepli a január elsejét. Ezt idomítják bele az emberekbe. De nekem ne mondják meg, nekem ne adják utasításba, mert nekem vannak önálló gondolataim, én nem szeretnék egy bárány lenni!
Ülök a tévé előtt, és csupa pszichésen beteg embert látok.
Szerintem, most baromira nem a minőség világát éljük. Most butítás van.
Tudom én, hogy jó lenne valamiben hinni, mert olyan ez a világ, mintha valaki szívességből csinálta volna bontott égből meg maradék tengerből egy szebb bolygó ledózerolása után, hat nap alatt, és csak a szigszalag, a bálamadzag, a gumipók meg az irigység tartja össze az életünket, kell a kapaszkodó, de ma már mindenben hisznek egyszerre, ahogy a Taflinás Géza bácsi mondta, ami mindenre jó, nem jó az semmire, mert aki mindenben hisz, nem hisz az semmiben, vagy valami ilyesmi.
Mit kezdjünk egy országgal, ahol a Panaszkodás államvallás, a Rinyálás tömegsport és a Depresszió rulez?
Látnom kellett, hogy kevésbé számíthatok a közösség segítségére, amikor azt kell elérnem, hogy a kötelességét teljesítse, mint amikor a jogaiért harcolok.
Soha nem tudtam megbékélni azzal a gondolattal, hogy a köz egy tagja nyugodtan élhet, miközben semmit nem tesz a társaiért.
A demokrácia akkor marad fönn, ha az emberekben erős a függetlenségük, önbecsülésük és egységük érzése, és ha ragaszkodnak hozzá, hogy csak jó és igaz embereket válasszanak képviselőjüknek.
Nem maga a társadalom kényszerít rá, hogy görbe utakon járjunk?
Én híve vagyok a szelídebb bölcsességnek,
és nem kedvelem azt a vad erkölcsiséget,
melynek fog és köröm legelső fegyvere
és embertársait azzal leplezi le.
Oké, az oroszok forradalmat csináltak, mégpedig ugyanilyen okokból: elnyomás, szegénység, meg minden – és nézzétek meg Oroszországot most. Valahányszor erőszakos forradalomra kerül sor, a fegyverek uralkodnak; lelövöd a többieket – feltéve, hogy nem téged lőnek agyon –, és akkor hatalomra jutsz. De újra fel kell építened azokat a rendszereket, amiket a forradalom lerombolt, de ha újra felépíted őket, akkor új intézményt hozol létre és máris ugyanabban a cipőben jársz. Ne hidd, hogy mert a feketék ügye különbözik a zsidóéktól, vagy a kommunistáké a kapitalistákétól, valódi különbség van köztük. Mind ugyanaz a nóta. Lerombolod, felépíted, aztán fenn kell tartanod. És általában azoknak a kezében van a fegyver, akik ragaszkodnak a fenntartásához.
A köznyilvánosság minősége nem egyszerűen a társadalom minőségének tükre, hanem annak a közösség vezetőivel közel egyenrangú alakítója. Határozott meggyőződésem, hogy a nyilvánosságnak ezt a szerepét sokkal többen nem értik, mint ahányan igen, sokkal többen nem vállalják ennek felelőségét, mint ahányan igen.
A demokratikus sajtónak kulcsszerepe van a demokratikus társadalom megszervezésében, fenntartásában, mert normát, mintát közvetít és teremt.
Ha mi az állam legfőbb feladatául a nép szolgálatában és javára a legjobb faji egyedek megtartását, gondozását és kifejlesztését tekintjük, akkor az ez irányú gondoskodásnak nemcsak az ifjú nép és fajtárs születéséig kell terjednie, hanem kötelessége, hogy a fiatal hajtásból a későbbi szaporodás értékes tagját nevelje fel.
Az altruizmus lassan jár az ember nyomában a haladás ösvényén. Jóval lemaradva bukdácsol a tudomány után, és csak a körülmények kényszerítő hatására lép akcióba.