A bunkóság globalizálódása évről évre és egyre elképesztőbben sikeres. Sikerességét mutatja, hogy hihetetlen sok ponton kezdi ki a bunkó azt, ami nem az, s ebből olyan világ formálódik, ahol mind nehezebb elválasztani egymástól őket. A bunkóság ebben a mi posztmodern utáni korszakunkban is ellenállhatatlannak tetszik.
A cirkusz meg a csürhéje elválaszthatatlanul egy.
Kétségtelen, hogy igaza volt, de miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak.
Ugyanolyan hasznos vagy, mint én, de azzal nem vagy tisztában, mennyire hasznos a hozzájárulásod a társadalomhoz, amelyik feláldoz téged.
Miért követjük a többséget? Azért, mert több igazsága van? Nem, hanem mert több az ereje.
New Yorkban a leggazdagabb emberek a felhőkarcolók legfelső emeleteit lakják, pálmakerttel a tetőn, messze magasan az utca és az emberek feje fölött. Onnan a magasból nem szürke és nem fullasztó, nem poros és nem szemetes az utca, nem izzadt és agyonhajszolt mob a rengeteg ember, hanem a felhőkarcoló tetejének távlatából érdekes látvány, megunhatatlan mozi az egész kép, ami odalent lüktet. Ezért kell emeleten élni, minél magasabban. A távolság megszépít, eltünteti az esztétikumot sértő részleteket, megóvja az embert attól, hogy kiábránduljon a világból.
Ez volt az igazi New York. A soknemzetiségű és multikulturális városban egy-egy pillanatra majdnem elhitte az ember, hogy a nagy testvériség mégsem csak utópia.
Ha egy mai gyermek hetvenöt év múltán rájön, hogy a legtöbb ma még létező állat kihalt, ő már nem talál mentséget azok számára, akik elpusztították őket. Pontosan tisztában lesz azzal, hogy a fajok kihalását nem egyszerűen a tudatlanságunk, hanem a többség közömbössége okozta.
A komédiában ez idáig a jellem állt a középpontban, a társadalmi szerep csak másodlagos volt; ma a társadalmi szerepnek kell a középpontban állnia, a jellem ehhez képest csak másodlagos lehet.
Nem is tudom: ha kioltják az istenek iránti kegyeletet, nem semmisítik-e meg a hűséget és az emberi társadalmat, egyszersmind legkiválóbb erényét: az igazságot.
Vár a mi társadalmunk valakiket, akik felváltják? Nem vár. Kényszerűen maga termeli ki őket. A fiatalok tudják, hogy ők jelentik az új kezdetét. De erről nagyon nehéz úgy beszélni, hogy ne váljunk fellengőssé. Engem megindít a közelgő pirkadat.
A nagy feladat – melynek megoldása az emberi társadalom megújításához korunkban annyira szükséges – abban áll, hogy újra fölfogjuk az élet alapvető értékeinek végső értelmét.
Az erkölcsi rossz nem az anyag valamilyen hibájára vezethető vissza, hanem inkább egy seb, mely az emberi szabadság rendetlen gyakorlásából származik.
A legtöbben oda se figyelnek vagy csak azt mondják, sose bánd, ahelyett hogy fognának egy festékszórót vagy csinálnának egy zenekart. Nem is tudom. Már nem nagyon csinál senki semmit. És ez engem eléggé zavar.
Az emberek azt mondják, hogy szabadok akarnak lenni, miközben dehogy akarnak szabadok lenni! Nehogy elhidd nekik! Nézd csak, hogy ölelik a láncaikat. A nagy szabadságkeresés közben valójában a régi, a jelenlegi és az új rabszolgatartóikat keresik. És makacsul ragaszkodnak hozzájuk.
Ha a magyar nemzet valóban egy tisztán jobbágyszellemű, nyájszerű, a felelősség kérdését uraira és megszállóira toló társadalom, akkor nem érdemes a felelősségvállalásról beszélnünk, s ha felvetjük, el fogja utasítani. De én nem hiszem, hogy a magyarság a nyájszerűségnek s az elnyomottságnak ezen a mélypontján állott volna s állana. (…) Aki tehát újból megpróbál e kérdésben a magyar nemzet, a magyar társadalom nevében valami magvasat és igazat nyilatkozni, könnyen szembe fogja magát újból találni azzal az ingerült kérdéssel, hogy: ki bízta meg ezzel?
Az ember etikai magatartása együttérzésen, nevelésen és szociális kötelékeken nyugszik, és semmiféle vallási alapokra nincs szüksége. Elég szomorú volna az emberekre nézve ha a halál utáni büntetés félelmével és a jutalmazás reményével kellene őket kordában tartani.
Alkotó, önállóan gondolkodó és ítélő egyéniségek nélkül a társadalom fejlődése éppen úgy elképzelhetetlen, mint az egyéniség fejlődése a közösség tápláló talaja nélkül.
Minden gyerekbe belenevelik a hazugságokat, úgy programozzák be őket, hogy behódoljanak a társadalomnak, engedelmes rabszolgáivá váljanak. Minden társadalom kíméletlenül megroppantja minden egyes gyerek gerincét; gerinctelenné teszi őket.
Az emberiség rettentő büszke arra, hogy ők találták fel a porszívót, a repülőgépet, sőt állítólag még a Holdon is jártak, de kérdem én, mi szükség volt mindezekre? Ki akar a Holdon járni éjjel mínusz 180, nappal pedig plusz 140 fokban, amikor ott vannak a frissen vasalt ruhák és az ellenállhatatlanul puha törülközők a gardróbban, melyeken olyan jókat lehet szundikálni. Az emberek logikája megfejthetetlen.
