Ha valaki meg akarja mondani neked mi a helyes, akkor csak szépen hallgasd meg, mosolyogj és bólogass… aztán csináld, amit amúgy is akartál!
Ahogy idősebb lettem, egyre jobban vágytam a szabadságra, a saját utamat akartam járni. Nem érdekelt, hogy sikerrel járok vagy kudarcot vallok, csak az számított, hogy azt tehessek, amit akarok.
Lehet, hogy én vagyok a bolond a dombtetőn, de éppen onnan a legjobb a kilátás.
Ha teljes biztonságra vágysz, menj börtönbe. Ott meglesz minden, étel, ruha, orvosi ellátás. Csak egy valami nem, szabadság.
Az emberek szabadoknak tartják magukat, mert hiszen tudatuk van akarásaikról és vágyaikról, az okokról pedig, amelyek vágyakozásra és akarásra késztetik őket, mivel nem ismerik, sejtelmük sincs.
Ha a szólásszabadságot elveszik, akkor ostobák és némák leszünk, mint a juhok a vágásra.
Szabadságot szenvedés nélkül nem lehet kivívni.
A szabadság nem a zsarnokság vagy elnyomás hiánya. S arra sem hatalmaz fel, hogy mindig azt tegyük, ami jólesik. A szabadság alá van vetve az igazságnak, és az emberiség igazságkeresésében és az igazságban vezetett életben teljesedik be.
Az igazság és az erkölcsiség követelményei nem alázzák meg és nem semmisítik meg szabadságunkat, hanem épp ellenkezőleg, lehetővé teszik és megszabadítják azoktól a veszedelmektől, melyeket magában hordoz.
A szabadság nem egyszerűen a zsarnokság vagy az elnyomás hiánya. Nem is felszabadítás arra, hogy azt csináljunk, amit akarunk. A szabadságnak megvan a maga belső logikája, amely megkülönbözteti és megnemesíti: a szabadság az igazsághoz van rendelve, és abban teljesedik ki, hogy az ember keresi az igazságot és benne él abban.
A szabadság nem lehet határtalan, mert akkor önmagát semmisíti meg.
Szívesen látnám, ahogy az egész világ sziklát mászik. Én ilyenkor összepakolom az életemet, és a hátamra veszem. Szabadnak érzem magam, hogy bolyongjak.
A szabadság vágya és ismerete velünk születik, minden új generáció megpróbálja – megpróbálhatja – kiküzdeni magának. Elfojtásához az emberi természetet kellene megváltoztatni.
Gyerekkorodban te is biztos tettél el lufikat, hogy megőrizd őket, de azok egy idő után a szobában leeresztettek. Én ezért inkább elengedtem őket, hagytam, hadd menjenek, amerre akarnak, repüljenek szabadon, ameddig csak tudnak. Mi is azt tennénk, nem?
Annyira könnyű megfeledkezni a méltóságunkról, mégis ez az egyetlen, ami valójában a miénk, az utolsó darabka, ami megmarad nekünk, ami szabaddá tesz bennünket.
Ha sokáig rejtőzől álarc mögött, kezded azt érezni, hogy bármit megtehetsz.
Szabadság nélkül nem lehet élni, mert az ember a szabadságra termett. Az embernek szüksége van a szabadságra, hogy azt tegye, amire képessége, adottsága van, amire a helyzete lehetőséget teremt.
Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt.
Mivel a természet is az emberbe oltotta azt, hogy a szabad életben gyönyörködjék, és még az oktalan állatok is szoktak abban gyönyörködni: bizonyára azt hiszem, hogy senki mi közülünk nem találkoznék olyannal, aki szabadságban ne akarna élni.
