Ha az embernek módja van demoralizálni a versenytársát, tegye meg.
Nem a díj maga, hanem a folyamat, ahogyan a díjhoz elérünk, hozhat békét és örömöt nekünk.
Ez történik, amikor az ember megnyer egy versenyt, különösen kétszer egymás után. Célponttá válik.
A gyorsaságon, az állóképességen, a győzelmen túl rejtőznek a legnagyobb jutalmak.
Ilyen hát futónak lenni? Hogy mindenét beleteszi az ember, és a végén már nincs mit adnia, mert semmije sem maradt?
Számtalan tanulmány bizonyítja, hogy a „futók mámorának” forrása az intenzív testmozgás közben keletkező, nagy mennyiségű, természetes endorfin és endocannabinoid, amely az öröm érzetét okozza az agyban. Ez magyarázza valószínűleg, hogy az ultrafutók között viszonylag nagy számban vannak gyógyuló drogbetegek.
Széchy Tamás kemény edző volt. Azt kellett tenni, amit ő mondott, neki egészen más módszerei voltak, mint a többi edzőnek.
Annyira megutáltatták velem a hátúszást, hogy olyan számot kerestem, amelynek az edzésein kevesebbet kellett ugyanabból a számból úsznom – így kötöttem ki a vegyesnél. Tizenéves koromban még hátúszó voltam, e mellett azért vegyesben is nyertem versenyeket.
A maximalizmusnak az a lényege, hogy mindenki az adott területén a legjobbat hozza ki magából. Sportolóként megtanultam, ha mondjuk egy családtagomat elvesztettem volna bármikor, akkor is ha vasárnap mérkőzésem van, azt ott senki nem láthatja.
Minden kornak meg van a megfelelő sportja, míg fiatal voltam a küzdősportokat kedveltem, később az erősportok bűvöletében éltem, ötven év felett a könnyed atlétikus mozgást kedvelem.
Őszintén bámultam azokat az osztálytársaimat, akik fürge evetkeként araszoltak a tornaterem mennyezete felé. (…) Nem lelkesített igazán, hogy ha egyszer fölkínlódnám magam, a jutalom mindössze az, hogy le lehet mászni!
Amikor az autóban ülök, szeretek vizuális módon egy tökéletes kört menni azelőtt, hogy készen állnék az első körre a versenyen.
– Ön mióta sportriporter?
– Öt éve
– Én tizenöt éves korom óta ilyen gyorsan futok, hét éve sikeres atléta vagyok. Megnyertem a junior vébét, én tartom a junior világcsúcsot 200-on. Talán készüljön fel alaposabban, és akkor legközelebb majd nem kérdez ostobaságot. Írja be a laptopján a keresőbe, hogy Usain Bolt, és nézze meg, milyen találatokat ad ki!
(Egy újságírónak válaszolta, aki Bolt doppingszer használatát pedzegette.)
Sokan azt gondolták, hogy azért akarok 100-at futni, mert a pénz motivál, hiszen a 100-asok nagyobbat kaszálnak. Most elárulom, hogy egyetlen dolog vezérelt: meg akartam úszni, hogy 400-at kelljen futnom.
Gyakran fölhánytorgatták nekem az emberek, hogy a meccsek alatt sohasem láttak mosolyogni. Erre azt szoktam válaszolni, hogy nem vigyorogni mentem oda, hanem győzni.
A szüleim sportoltak, engem is a sportra neveltek, s a mai napig szoros a kötelék: nagyon sok sportot nézek és űzök magam is.
Ahogy a férfiak többségéről, az én családom nagy részéről is elmondható, hogy imádjuk az autósportokat.
Azok számára, akik a hatvanas és hetvenes években voltak gyerekek, vagy ekkor léptek kamaszéveikbe, a nap nagy része valamilyen módon a mozgásról szólt. Sokat játszottunk kint a szabadban, elvégre akkor még nem voltak számítógépes játékok, a szüleink pedig ezzel a felkiáltással keltettek bennünket: „Ki az ágyból, irány a levegőre játszani!” És mi szépen sétáltunk vagy bicikliztünk öt-tíz kilométert mindennap, vagy esetenként jóval többet is, ha iskolába vagy a haverokhoz mentünk.
Ne tévesszen meg a látszat: a karatésok közül talán éppen a legvéznább kissrác rúgja a legnagyobbat és legveszélyesebbet! Egy sportoló ereje ugyanis belülről is jön, nem csupán a hatalmas izmokból.