A pankráció fizikai színészet. A küzdőtér az én Broadway-m. Az én operaházam. Nyolc-kilenc kamera szegeződik rád, élőben megy a közvetítés. Sosem intéztem el annyival a szerepem, hogy én vagyok a legnagyobb fickó. Mindig nagy műgonddal dolgoztam ki a szövegeimet. És mindig ahhoz igazítottam a sódert, hogy aznap este milyen a közönség energiája az arénában. A komédiának helye van a ringben. A kamera előtt aztán lejjebb kellett venni a nagy gesztusokból. Ott már nem lelátóknak játszik az ember.

Anyám hosszú időn keresztül vécéket takarított, rengeteg szörnyűséget látott, ennek ellenére a családunk támasza volt. És vannak még ilyen nők szerte az országban – a világ minden tájáról – akik hasonló erőt képviselnek.

Ami engem illet, szeretek sportolni. Megszoktam, hiszen ebben nőttem fel. Sokszor már nem is azért csinálom, hogy erősebb legyek, hanem mert így indul jól a napom. Mindegy, hogy kardio, Pilates, jóga, futás vagy bringázás, sőt akár meditáció is lehet. A lényeg, hogy valami aktivitással kezdjek reggel.

Zavaros életem volt, hittem valamiben, de még magamnak sem tudtam megfogalmazni, hogy mi az. Igazán akkor kristályosodott ki, hogy mit akarok az élettől, amikor egyik nap arra mentünk haza a családommal, hogy a tulaj kirakott minket. Vacak kis kégli volt, viszont még arra se volt pénzünk… ott álltunk fedél nélkül az utcán. Anyám sírógörcsöt kapott, és abban a pillanatban megfogadtam, hogy én soha nem fogom hagyni, hogy a családom ilyen helyzetbe kerüljön. Harrison Fordra és Arnold Schwarzeneggerre gondoltam, akik óriások voltak a szememben, mert a saját erejükből jutottak el a csúcsra, és azt mondtam magamnak: ha nekik sikerült, nekem is megy majd! És onnantól kezdve elkerültem a régi társaságomat, és csak olyanokkal haverkodtam, akik előrevisznek.

Nem voltam könnyű gyerek. 14–15 éves koromban állandóan bevittek a rendőrök, mert sok olyasmit csináltam, amit nem kellett volna.

Mindannyian kerülünk szar helyzetbe, a depresszió nem válogat. Sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi a bajom, de a kulcs, hogy soha ne félj erről beszélni. Különösen a férfiak hajlamosak magukban tartani a problémát. Pedig nem vagytok egyedül!

Az életben sem veszem túl komolyan magam, Hollywoodban éppen ezért lett jó hírem, szeretnek velem dolgozni. Ott gyorsan terjed a szóbeszéd. Ha valaki bunkó, hamar kitudódik. Az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy ilyen alakokkal bajlódjunk.