Az edzés az én mindennapi támaszom, függetlenül attól, hogy épp forgatáson vagy otthon tartózkodom.

Bármilyen furán hangzik, a fejemben még mindig az van, hogy egy hétre vagyok a kilakoltatástól. Ez az, ami motivál, nem pedig az anyagi javak.

A pankráció fizikai színészet. A küzdőtér az én Broadway-m. Az én operaházam. Nyolc-kilenc kamera szegeződik rád, élőben megy a közvetítés. Sosem intéztem el annyival a szerepem, hogy én vagyok a legnagyobb fickó. Mindig nagy műgonddal dolgoztam ki a szövegeimet. És mindig ahhoz igazítottam a sódert, hogy aznap este milyen a közönség energiája az arénában. A komédiának helye van a ringben. A kamera előtt aztán lejjebb kellett venni a nagy gesztusokból. Ott már nem lelátóknak játszik az ember.

Anyám hosszú időn keresztül vécéket takarított, rengeteg szörnyűséget látott, ennek ellenére a családunk támasza volt. És vannak még ilyen nők szerte az országban – a világ minden tájáról – akik hasonló erőt képviselnek.

Ami engem illet, szeretek sportolni. Megszoktam, hiszen ebben nőttem fel. Sokszor már nem is azért csinálom, hogy erősebb legyek, hanem mert így indul jól a napom. Mindegy, hogy kardio, Pilates, jóga, futás vagy bringázás, sőt akár meditáció is lehet. A lényeg, hogy valami aktivitással kezdjek reggel.