A versenyzés fanatikusoknak való. Csak az fogjon bele, aki úgy érzi erre született, s készen áll mindent megtenni a sikerért.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Az konditermi mozgást tartom a társadalom legnagyobb egészségmegőrző faktorának a jövőben, hiszen egyre több ember jár edzeni, ami nagy öröm számomra. Ajánlom mindenkinek, mert például negyvenéves korban már nagyon látszik két férfin a különbség azok között, akik nem sportolnak, vagy akik mozognak. Óriási különbség van a kinézetükben, a kisugárzásukban, a fizikumukban és ami a leglényegesebb, az egészségükben is. Ötven- hatvanévesen pedig még nagyobb ez a különbség.
A tenisz olyan sport, ahol az ember magában beszél. Egyetlen sportoló sem beszél úgy magához, mint a teniszező. A baseballjátékosok, golfozók, kapusok morognak magukban, persze, de a teniszezők beszélnek magukhoz – és válaszolnak is. A mérkőzés hevében a teniszezők futóbolondnak tűnnek a nyílt színen, fecsegnek, káromkodnak, és lefolytatják az alteregójukkal a Lincoln-Douglas vitát. Miért? Mert a tenisz olyan átkozottul magányos dolog. Csak a bokszolók érthetik a teniszezők magányosságát – de még a bokszolóknak is ott vannak a ringsegédek és a menedzserek. Még az ellenféllel is kialakul egyfajta bajtársiasság, ő valaki, akivel lehet dulakodni, akire lehet morogni. A teniszben szemtől szemben állsz az ellenféllel, ütéseket váltotok, de sosem érinted meg, nem beszélsz hozzá és máshoz sem. A szabályok tiltják, hogy a teniszező akár az edzőjéhez is szóljon, míg a pályán van. Néha a futóatlétákról mondják, hogy viszonylag magányosak, de ezen nevetnem kell. A futók legalább érezhetik és szagolhatják az ellenfeleiket. Centiméterekre vannak egymástól. A teniszben egy szigeten játszol. Az összes játékban, amit férfiak és nők játszanak, a tenisz áll legközelebb a kényszerű elszigeteltséghez, amiből természetszerűleg következik, hogy önmagával beszélget az ember, és az én esetemben itt kezdődik a folyamat, a délutáni zuhany alatt. Ilyenkor kezdek mindenfélét mondogatni magamnak, őrültségeket, újra meg újra, míg el nem hiszem. Például, hogy egy kvázi nyomorék igenis versenyezhet a US Openen. Hogy egy harminchat éves férfi képes legyőzni egy olyan ellenfelet, aki most kezdi futni a csúcsformáját. 869 mérkőzést nyertem pályafutásom során, ezzel ötödik vagyok a versenygyőzelmeket nyilvántartó listán, és sok meccset a délutáni zuhany alatt nyertem meg. A víz zubog a fülembe – nagyon hasonlít húszezer szurkoló hangjához –, felidézem a számomra különleges győzelmeket. Nem azokat, amelyekre a szurkolók emlékeznek, hanem azokat, amiktől még mindig felriadok éjszaka. Squillari Párizsban. Blake New Yorkban. Pete Ausztráliában. Aztán felidézek pár vereséget. A csalódásokat újraélve megrázom a fejem. Ma este abból vizsgázom, amit már huszonkilenc éve tanulok, mondom magamnak. Bármi történik ma este, már átmentem rajta legalább egyszer. Akár fizikai, akár szellemi kihívás, nem lesz újdonság.
Rengeteg dolgot teszek azért, hogy a hátizmaimat hangsúlyozzam. Rengeteg ember, amikor hátra edz, azt hiszi, hogy éppen a hátizmokat erősíti, de valójában a rombusz-, és a trapézizmokra edzenek. A felső hátuk fejlettsége jó lesz, de a középső és a hátsó rész lemarad. Ez elég általános. A teljes hátizomzat valós dolgoztatásához ívelni kell a gerincet és irányítani azt, ez pedig nem könnyű. Mindenki aki edzett velem, rengeteget javított a hátán, kizárólag a technika miatt.
Soha nem izolálhatod az izom egy részét; bizonyos fokig az egész dolgozni fog. Azonban egyes gyakorlatokkal hatékonyabban célozhatsz meg egyes területeket, és egy szintig majdhogynem – nem túl magas szintig – befolyásolhatod a tested alakját. Ha sok fej feletti tricepsznyújtást végzel, a hosszú fej sokkal keményebben fog dolgozni, mintha sok letolást csinálnál. Vannak különböző aspektusai az izmoknak, amiken dolgozni kell a teljes fejlettség elérése érdekében. Egyetlen gyakorlat egy testrészre (Mentzer megközelítése) nem lesz elég, ha komplett fizikumot akarsz építeni. Nem lesz meg a teljes fejlettséged, minden szögből.
Beszéljünk a fekvenyomásról. Ez nem a legkönnyebb gyakorlat, amit végezhetsz az edzésen, mert a tricepszeid és a vállaid könnyen átvehetik a munkát a mellizmoktól. Azt szoktam javasolni a tanítványaimnak, hogy kissé nyomják össze a rudat, amikor fekvenyomnak. Ez automatikusan aktiválja a mellizmokat. Ha a mellizmok nem aktiválódnak, akkor akár egész nap is fekvenyomhatsz, nem fog fejlődni a mellizmod. Időbe telik, mire megszokod, de ha kitartó vagy, sikerülni fog. Ha pedig kézi súlyzókkal nyomsz fekve, hozd olyan közel a súlyzókat egymáshoz, amennyire csak lehetséges.
A fekvenyomás nem egy bonyolult gyakorlat, de oda kell figyelnünk, hogy megfelelően stimuláljuk az izmokat. Aki kicsit is ismert, az emlékezhet rá, hogy soha nem edzettem őrülten nagy súlyokkal. Sohasem voltam a megszállottja annak, hogy minél nagyobb súllyal végezzem a fekvenyomást, mert a színpadon nem kérdezte meg a zsűri, hogy hány kilóval végzem a gyakorlatot. Nem ez volt fontos. Aki fejlődni akar, annak azt javaslom, ahelyett, hogy a maximális súllyal végezné a gyakorlatot, inkább könnyítsen rajta, és próbáljon minél több ismétlést csinálni. A szokásos nyolc-tizenkét ismétlés helyett legyen a cél tizenöt-húsz. Ezzel kicsit össze lehet zavarni az izmokat, ezért érdemes ezt két hétig csinálni, aztán váltani. Ha lehet, heti három fekvenyomó edzést javaslok, és két hét könnyített súly után jöhet a maximális súly vagy egy-két ismétlés. Az áttörés garantálható.
Versenyautót vezetni olyan, mint láncfűrésszel táncolni.
Tiszteltem az autót, amit vezettem. (…) Minden bizonnyal az a szeretet – ami szinte érzéki, sőt akár sze*uális szinten élt a tudatalattimban – akadályozott meg abban is, hogy elmenjek megnézni, hogyan versenyeznek az autóim. Ha arra gondoltam, hogy a kezem között születnek és látom a halálukat – mert a versenyzés mindig halál, még győzelem esetén is –, úgy éreztem, nem tudnám elviselni.


















