Ki minden percet megragad:
Az győz a sors felett.
Ha ezt a létet összetörted,
Majd támad más a rom felett.
E föld ölén fakad, mi boldogíthat,
S e nap ragyogja itt be kínjainkat;
Ha már ledobtam ezt a terhet,
Legyen, mi lesz, s ahogy lehet.
Úgy véli az ember, hogy irányítja életét, vezeti önmagát; és bensőjét ellenállhatatlanul vonzza magával sorsa.
Az életben rendszerint nem választhatjuk meg sorsdöntő pillanataink időpontját. Ha elkövetkeznek, ott kell állnunk, hogy szembenézzünk velük, akármilyen állapotban vagyunk is.
S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást.
A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.
Ha nagyon szerencsétlennek éreznéd magad, gondolj azokra az emberekre, akik szívesen cserélnének veled!
Ha a környezetedben titokzatosan egymásba fonódó jelenségekkel találkozol, mintha valaki pontosan neked készítette volna elő, egyetlen percig se kételkedj, inkább tanulmányozd!
Az évek örömmel jönnek, ha jót hoznak, és mord kegyetlenséggel szórják el romlott terhüket, ha az van rájuk bízva. Az évek utak, melyeket végig kell játszani.
Vezessen a sors boldog útakon,
Öröm-tavasznak tündér-korszakán.
Sorsunk urává válni nem egyszeri aktus. Mindennap és minden órában újra és újra meg kell érte küzdeni. A fölismerés és a megvalósítás között mély szakadék van.
Figyelned kell a jelekre, hogy odaérjél. Isten a világában minden ember számára kijelölte az utat.
Mindenkinek megvan a saját helye, és aki szerencsés, az meg is találja.
A kezdet a mi hatalmunkban van, a kimenetelről a szerencse dönt, de nem hatalmazom fel arra, hogy véleményt alkosson rólam.
A végzetünk többnyire az utcasarkon hever. Egy darab kutyaszar, egy lotyó vagy egy lottóárus… a szerencse három leggyakoribb megtestesülési formája. Egy biztos: soha nem megy házhoz. Nekünk kell érte mennünk!
Kegyetlenül reád mosolyog a szerencse, s ha remegve elfordulsz előle, utánad siet, hogy aztán megalázzon és kiraboljon a sors.
Mind úgy hisszük, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai, és képesek vagyunk megváltoztatni azt. De tényleg van választásunk felemelkedés és bukás közt? Vagy egy felsőbb hatalom irányít minket? Az evolúció az, ami kézen fogva vezet minket? A tudomány mutatja az irányt? Vagy Isten az, ki közbeavatkozik, és óv minket? Minden hencegés ellenére az emberiség szomorú kiváltsága, hogy képtelen megváltoztatni saját sikerének útját. Csak arra képes, hogy eldöntse, hogyan nézzen szembe a sors kihívásaival. Reméljük, lesz hozzá elég bátorsága.
Amíg nem kötelezed el magad, mindig jelen van a tétovaság, a visszavonulás lehetősége, a céltalanság. Minden cselekedetedre és kezdeményezésre érvényes az alapvető igazság, amelyet ha nem ismersz, számtalan ötlet és nagyszerű terv kárba vész: abban a pillanatban, amikor tényleg elkötelezed magad valamire, a gondviselés is megsegít. És minden elképzelhető dolog megtörténik, amelyek segíthetnek, olyanok, amelyek egyébként sohasem történtek volna meg. Az elhatározásból események áradata adódik, amelyek javunkra fordítanak minden elképzelhető eseményt, találkozást és anyagi segítséget, amelyekről álmodni sem mertünk volna, hogy utunkba kerülnek.
Mulass, igyál s a mái napot mindig is tartsd magadénak, mert sorsé a többi nap.