A szertelen fájdalom, akárcsak a szertelen öröm, mivel heves, nem hosszú életű. Az emberi szív nem bírja sokáig a végleteket.
Az öröm úgy hat a lélekre, mint valami erősítő fürdő. Ha vidámság tölti szívünket, ha a belső örvendezés hulláma hordoz, ha lelkünk énekel, akkor nem érzünk terhet, akkor nekünk a kötelesség édes, és mindenütt helytállunk.
Az öröm (…) szívünk hullámverése, sikló ritmusa, eleven forrásainak ezüstös csobogása.
Hordozzuk szüntelenül az örömnek láthatatlan koronáját, királyi emberré tesz bennünket a sötétség rontó hatalmaival szemben.
Az öröm kis életlámpánk olaja. Ha az olaj kifogy, még izzik a bél, de már nem világít. Az örömtelen lélek fölemészti magát, rosszkedvet, ingerlékenységet, szomorúságot áraszt, senkinek sem világít.
Nekem sohasem tűnt öncélnak a kedvtelés és a szórakozás (ezt az etikai bázist a disznócsorda eszményének nevezem). Az én eszményeim, amelyek szemem előtt lebegtek, és mindig vidám életkedvvel töltöttek el: a jóság, szépség, igazság.
Ne csukd be a lelked ajtaját! (…) Az öröm is vendég. Ha elreteszelve találja az ajtót, szaladhatsz utána.
Nagyon fontos, hogy az ember olyasmivel foglalkozzon, amit szeret, mert akkor mindig örömmel csinálja.
Minden, amit eddig az életedben tettél, egyetlen dolog hajszájában telt. Nem számít, hogy karriert építettél, vállalkozásba kezdtél, pénzt kerestél vagy családot alapítottál, mindezt csak azért tetted, mert egyetlen egyszerű dologra vágytál: az örömre.
Szeretek másokon segíteni, és életem legnagyobb örömének tekintem, amikor azt látom, hogy egy ember megszabadítja önmagát az árnyaktól, amelyek elhomályosították napjait.
A természet az embert két szuverén úr: a fájdalom és az öröm uralma alá helyezte. Csupán ezek mutathatják meg számunkra, mit tegyünk, s irányítják is azt, amit teszünk.