Nem ugyanolyan címen, s nem ugyanolyan fokon kell hűségesnek lennünk első szerelmünkhöz vagy a kerékpárbajnokokhoz, akikért gyermekkorunkban lelkesedtünk… A hűségnek csak addig kell elmennie, ameddig érdemes, s annak mértékében — ha merhetünk ilyet mondani, lévén szó természetüknél fogva nem mérhető dolgokról —, amit a szóbanforgó dolog ér.
Akiből hiányzik a humor, abból hiányzik az alázat, hiányzik a tisztánlátás, hiányzik a könnyedség, túlságosan el van telve önmagával, becsapja önmagát, túl szigorú vagy agresszív, s emiatt majdnem mindig hiányzik belőle a nagylelkűség, a szelídség, az irgalmasság… A túlzott komolyság még az erényben is gyanús és nyugtalanító: kell lennie mögötte valami illúziónak vagy fanatizmusnak… Olyan erény az, ami hisz önmagában, s épp ettől fogyatékos.
Ne túlozzuk el azért a humor fontosságát. Egy gazembernek is lehet humora; egy hősből is hiányozhat.
Az udvariasság a gonosz embert még gyűlöletesebbé teszi, mert olyan neveltetésről árulkodik, ami nélkül a gonoszság még valahogy megbocsátható lenne. Az udvarias gazember a vadállat ellentéte, a vadállatokra pedig nem haragszunk. A vadember ellentéte, és a vadembereknek megbocsátunk. Az otromba, bumburnyák, műveletlen tahó ellentéte, aki rémisztő ugyan, de kulturálatlansága legalább magyarázatot ad veleszületett és korlátolt erőszakosságára. Az udvarias gazember nem vadállat, nem vadember, nem tahó: épp ellenkezőleg, civilizált, iskolázott, jólnevelt, s emiatt, mondhatnánk, nincs mentség. Ki tudja az agresszív bunkóról, hogy gonosz-e vagy egyszerűen neveletlen? A kifinomult pribék esetében viszont semmi kétség. Ahogyan a vér is jobban látszik a fehér kesztyűn, az iszonyú is jobban megmutatkozik, ha ki van csiszolva.