Egyik sem vagyok.
Sem üllő, se kalapács.
– Talán: a csengés.
Én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben.
Történjék bármi, egyvalami biztos: együtt kell élnünk önmagunkkal.
A mai napig büszkén vallom, hogy nem nőttem föl. Szerintem a férfiak örök életükben kisfiúk maradnak azoknak, akik szeretik őket. Talán éppen attól férfi egy férfi, hogy sohasem nő be a feje lágya. Hogy semmitől nem fogja vissza magát. Hogy nem cserélgeti a szerepeket, nem nyomja el magában az egyiket vagy a másikat, egyszer apa, máskor férj, színész, szerető. Mindig önmagát adja.
Az ember fiatal korában állandóan kénytelen szembesülni a számtalan hasonlósággal, ami közte és az apja között van – a tulajdonságaival, amik ugyanúgy megvannak benne is. Szembe kell nézni velük, meg kell próbálni megérteni és amennyire lehet, helyükre tenni őket. Mindannak, aki vagy, ötven százaléka megvan az anyádban, a másik ötven pedig az apádban, te magad teljes egészében benne vagy kettőjükben – minden tulajdonságoddal együtt. És láthatod, ők mire mentek velük. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan megismerd a szüleidet. E nélkül, azt hiszem, én se tudtam volna tisztába jönni magammal.
Mindenki kényszeresen és állandóan csak bírálja, amit csinálsz. Azt hiszik, jobban ismernek, mint te saját magad. Legyen a hitük szerint! Csakhogy sok minden más is van bennem, amiről nem tudnak, sok minden, azon az egy testre szabott figurán kívül, amit szeretnék megmutatni a világnak.
Sok mindent elfelejtettem, amiről azt hittem, hogy tudom, és sok mindent megtanultam, amit már elfelejtettem. Sok mindent látok, ami messze van, és sok mindent nem, ami itt van a szemem előtt.
Talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.
Néha mindenki elkövet néhány hibát,
De ha magadba nézel, és azt látod, hogy
A szíved tiszta, akkor
Jó az út, amin jársz, és többé
Ne is fordulj vissza.
Ha mindig arra vár, aki az égből
Csillagokat ígér, hiába kel fel és jár
Ha aztán elindulni fél
És amíg fájdalomból áll
Amíg félelemből él, addig
Nyugodni úgyse hagy
Az a valaki, aki vagy.
Amikor tudatosan belevágsz, hogy elkezded irányítani a figyelmedet, amit meg kell tenned, ha szeretnéd sikeresen megváltoztatni a megfigyelt események menetét, akkor rájössz, hogy milyen kevés irányítást gyakoroltál a képzeleted fölött, mert eddig azt az érzékszervi benyomások és a meddő hangulataid árapályán való sodródás uralták.
Minden attól függ, hogyan viselkedsz önmagaddal szemben.
Választhatsz, hogy vagy megmaradsz az önmagadról alkotott jelenlegi elképzelésedben (egy olyan embernek, aki csak vágyódik a szabadság, az egészség és a biztonság után), vagy úgy döntesz, hogy saját megváltásod eszközévé válsz, és annak képzeled magad, aki lenni akarsz, így teljesítve be a vágyadat és váltva meg önmagadat.
Kissé túlsúlyos gyerek voltam, odavoltam a pirított babért és a Cadbury’s csokiért, már ha hozzájutottam. Emlékszem, amikor elmentünk valahova, és apám meghúzta az övet az esőkabátomon, azt mondta: olyan vagy, mint egy kötözött sonka. Azt hiszem, a bizonytalanságom ebből jöhetett
Sokkal inkább vagyok saját magam zsarnoka, mintsem hogy másvalaki zsarnokoskodjon felettem.
Nem igazán vagyok társasági ember, inkább otthonülős figuraként tekintek magamra, de a valóság az, hogy rohadtul szeretem, amit csinálok.
A fejem rettentően elfoglalt. Vannak belső hangjaim, amikre megtanultam figyelni.
Sokan úgy gondolják, hogy nehéz életem volt, de én inkább egy csodálatos utazáshoz hasonlítanám. Idővel rájössz, hogy nem az számít, mi történik veled, sokkal inkább az, hogy hogyan állsz hozzá.
Le kell menni a szakadékba, hogy megtaláljuk az élet kincseit. Ahol megbotlasz, ott találod a kincsedet.