A karrierem nagy részében elég sokat megmutattam az életemből. Kiteregettem a magánéletemet, de magasról szartam rá. Néha viszont vissza gondolok, hogy „Francba, jól cselekedtem egyáltalán? Mennyit akarok én megmutatni magamból?”.
Rengetegen próbálnak velem kommunikálni különböző fórumokon. Általában arról kérdeznek, hogy a munkán kívül mit szeretek csinálni, hogyan tartom karban a testem, és persze állandó kérdéseket kapok a gyermekeimmel kapcsolatban. Rájöttem, nyitottabbá kell válnom, és sokkal egyszerűbb, ha megmutatom. Rá kellett jönnöm, hogy az embereket érdeklem, ezért kezdtem el használni a közösségi oldalakat. Számomra is meglepő volt, hogy egyik pillanatról a másikra több ezer új követőm lett.
Könnyedén engedem el a régit és örömmel fogadom az újat életemben.
Ahogy fokozatosan tágítod a korlátaidat, egyre több örömöd lesz önmagadban, a többi emberben, az egész életben.
Ha csak egyetlen gondolkodásmódban hiszel, akkor már elvesztetted határtalan gondolataid korlátlanságát.
Figyeld csak meg, ha gond terhel, és figyelmesen szétnézel magad körül, a válasz mindig megérkezik.
Sok gyakorlás kell ahhoz, hogy nyitva maradjon a szíved, de ha sikerül, hosszabb ideig fog dobogni.
Mindent meg kell próbálni, még ha olykor veszélyesnek is tűnik. Mert ha nem teszi meg az ember, azzal eleve kizárja a siker lehetőségét.
Nagyon fontos, hogy meglássuk azt is, ami szabad szemmel nem látható.
Minden akadálynak értelme van. Hogy azután elég nyitottak vagyunk-e, és tudunk-e mindebből tanulni, eldönti, kimászunk-e a csávából, vagy megrekedünk benne.
Agyamat sohasem zártam el az új elől, ez elengedhetetlen ahhoz a rugalmassághoz, amely minden értelmes igazságkeresés követelménye.
Azt mondtam a szülőknek, hogy vegyenek egy doboz vitamint, írják rá, hogy „hányinger ellen”, „fájdalomcsillapító” vagy „hajnövesztő”, és ezt adják oda gyerekeiknek a kemoterápia alatt. Elképesztő volt a hatás, mert a gyerekek hittek benne. Én ezt magamban úgy nevezem, hogy azért csapunk be valakit, hogy meggyógyuljon. Sokan kritizáltak azzal, hogy hamis reményt adok, de mi a fene az a hamis remény? Ez nem egy ellentmondás? Mindig azt mondom, hogy lehetséges megnyerni a lottóötöst, hiszen látjuk, hogy vannak, akik megnyerik. Próbálom megtanítani az embereknek, mit tesznek azok, akik kitágítják az elvárásaikat. És ez nem etikátlan. Ez az igazság. Benned is van potenciál. Imádom ezt a szót: potenciál.
Hat becsületes szolgám van, mindenre, amit tudok, ők tanítottak meg. A nevük: Mit és Miért és Mikor és Hogyan és Hol és Ki.
Kényes egyensúlyt kell kialakítanunk két, egymásnak ellentmondó igény között: az elénk tárt hipotéziseket minél szkeptikusabban meg kell vizsgálnunk, ugyanakkor nyitottan kell fogadnunk az új gondolatokat. Ha csak szkeptikusak vagyunk, nem jutnak el hozzánk az új gondolatok. Soha nem ismerünk meg új dolgokat. Bogaras öregemberré válunk, akinek szent meggyőződése, hogy a világon eluralkodott a butaság. (Ezt természetesen adatok is alátámasztják.) Ha viszont a naivságig nyitottak vagyunk, és a szkeptikus érzék szikrája sincs meg bennünk, akkor nem tudjuk megkülönböztetni a hasznos gondolatokat az érdektelenektől. Ha minden gondolat egyformán érvényes a szemünkben, akkor nem tudunk dönteni, mert meglátásom szerint abban az esetben egyik gondolat sem érvényes.
Mivel a tudomány meg akarja érteni, milyen a világ, és nem azzal foglalkozik, hogy milyennek szeretnénk látni, az eredményei sokszor nehezen érthetők és nem nyújtanak kielégülést. Időnként arra ösztökél, hogy rendezzük újra a dolgokat a fejünkben. Vannak persze nagyon egyszerű tudományos ismeretek is. A komplikáltság oka a világ bonyolultsága – vagy a miénk. Amikor elhárítjuk magunktól, mondván, hogy ez nekünk túl nehéz (mert valószínűleg rosszul tanítottak az iskolában), egy kicsivel mindig csökkentjük az esélyünket, hogy a saját kezünkbe vehessük a jövőnket. A jogainkat csorbítjuk meg, és az önbizalmunk is meggyengül.
A magány egy időre gondolkodásra kényszeríti az embert. Ha az ember képes harcolni e világban egy apró helyért – könnyebben veszi észre, mi a szép körülötte.
Alapvetően nyitott ember vagyok, és szeretek társaságban lenni, de már megválogatom, kit engedek magamhoz közel.
Hívőként fontosnak érzem, hogy nyitottak legyünk a világ felé, tudjunk megbocsátani, és elengedni a rossz energiákat.
Szerintem mindenkinek ki kéne próbálnia új dolgokat, nyitni új emberek felé, új barátságokat kötni, és csinálni néha olyan dolgokat, amelyek nehéznek tűnnek.
Aki jól szeret, az megismer és elfogad – saját világát kitágítja a másik felé.