Egy hírműsorban nem lehet kommentálni, és tilos hazudni, hamisítani. Ha a szakma szabályait betartod, akkor ez fel sem merül. Ilyen helyzet elé nem állított az élet, mivel a tények hiteles és ellenőrizhető információkat jelentenek az RTL Klub Híradójában

A klasszikus híradózást ma Magyarországon lábbal tiporják. Elkeserítő a klasszikus újságírás helyzete, és erről nem csak az újságírók tehetnek. Én olyan helyen dolgozom, ahol ezt még becsülettel lehet csinálni.

Rengetegen próbálnak velem kommunikálni különböző fórumokon. Általában arról kérdeznek, hogy a munkán kívül mit szeretek csinálni, hogyan tartom karban a testem, és persze állandó kérdéseket kapok a gyermekeimmel kapcsolatban. Rájöttem, nyitottabbá kell válnom, és sokkal egyszerűbb, ha megmutatom. Rá kellett jönnöm, hogy az embe­reket érdeklem, ezért kezdtem el használni a közösségi oldalakat. Számomra is meglepő volt, hogy egyik pillanatról a másikra több ezer új követőm lett.

Aki császárral akar szülni, az bolond! Jobb lenne, ha csak akkor végeznék el, ha muszáj. Tessék tudomásul venni: a császármetszés nagyon komoly kockázatokkal járó műtét, nem kedvtelésre van, nem válaszható lehetőség. Nem az a szerepe, hogy az anyuka megússza a fájdalmakat. Arra találták ki, hogy indokolt esetben megmentsék a baba vagy az anya életét. Szörnyű élmény volt. Nagyon sokáig voltak fájdalmaim, minden bajom. Nem értem azokat a nőket, akik ezt szeretnék, és az orvosokat sem, akik indok nélkül megcsinálják.

Felhívhat valaki téged azzal, hogy háromszor annyit fogsz keresni, és lakást adunk, meg kocsit is, gyere. És akkor elkezdesz gondolkodni, hogy jó, oké, de egyébként hosszú távon mit hoz? Mert pillanatnyilag jobban fogod érezni magad, hiszen háromszor annyi fizetéssel mindenki jobban érzi magát egy darabig.

Ha azt tapasztaljuk más, híradónak nevezett műsorban vagy híradósnak nevezett műsorvezetőknél, hogy véleményt mondanak, kiállnak egy-egy politikai párt vagy vezető mellett, annak a helytelenségét jelezni kell. Ha egy híradós elkezdi a saját véleményét közvetíteni, abban a pillanatban megszűnik híradósnak lenni.