Mahátma Gandhi töprengett el azon, miért van az, hogy ha valaki bántja az emberi kéz művét, mint például egy épületet vagy egy műalkotást, azt „vandalizmusnak” hívják, de ha Isten kezének műveit bántják, azt egyszerűen „fejlődésnek” nevezik.
Úgyszólván semmi sincs e világon, amit úgy értenek, ahogy elhangzott, de ennél sokkal rosszabb az, hogy úgyszólván semmi sincs, amit úgy ítélnénk meg, mint ahogyan cselekedték.
Kissé különösnek találtam, hogy ugyanaz a dolog lehet Istentől s az ördögtől való, aszerint, ahogy nézni akarjuk. Sok ilyen dolog van a vallásban; vigasztalóim közül egyesek a Sátán incselkedésének tulajdonították gondolataimat, mások Isten sugallatának. Ugyanazt a csapást vagy Isten küldi ránk, hogy állhatatosságunkat próbára tegye, vagy a Sátán, hogy megkísértsen.
Egy hajszálon, illetve a történelmen múlik, kit hívnak csalónak és kire mondják elismerő csettintéssel: ő aztán ügyes! Mindig az utóbbi voltam, csupán figyeltem, és kihasználtam az emberi gyarlóságot, butaságot, kapzsiságot vagy éppen a jogszabályon lévő aprócska kiskaput.
A biológia szemében a jó és a rossz ugyanaz a szín, csak más megvilágításban.
Mit látsz, hallasz, milyen illatot vagy ízt érzel; mit érzel, amikor címkék nélkül tekintesz a világra?
Ami fáj, az gyakran az ember javát szolgálja, figyelmeztetvén őt valamire, ami szükséges. Ami ellenben jólesik, a veszedelem abban rejtőzik el legkönnyebben, hízelgő módon szegődvén ellenségül.
A lehetetlen és a teljesíthető feladat között csupán a nézőpont jelenti a különbséget. A falra koncentrálsz? Vagy a téglára? A felépíthetetlen falak lerakható téglák sorozatából állnak.
A megállás ugyanolyan erővel bír, mint a haladás; a pihenés ugyanolyan erővel bír, mint az edzés; a csönd ugyanolyan erővel bír, mint a beszéd. Az elengedés ugyanolyan erővel bír, mint a ragaszkodás.
A problémát az okozza, hogy ami az egyik embernek fantázia, az a másiknak hazugság.
Az életnek, mint energetikai folyamatnak szüksége van az ellentétekre, amelyek nélkül, mint ismeretes, energia nem keletkezhet. A jó és a rossz nem egyebek, mint e természetes ellentétek erkölcsi látószögei. Sokszorosan megnehezíti az emberi létet, hogy ezt így kell éreznünk. Ez a szenvedés, mely leválaszthatatlanul tapad az élethez, nem kerülhető meg.
Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.
Ha egy tiszta érzületből fakadó cselekedet következményei rosszak, akkor ezért a cselekvő szemében nem saját maga, hanem a világ, mások ostobasága vagy az azokat ekképp teremtő Isten akarata felelős.
Nem igaz, hogy a jóból csak jó, a rosszból pedig csak rossz következhet. Gyakran épp az ellenkezője az igaz.
Vettem már észre máskor is: ha az élet nagy dolgaiban mindenáron okos akarok lenni, végképp összegubancolódnak bennem a csupa okos gondolatok. Ha innen kezdem a szálakat felfejteni, ha onnan, biztos, hogy ehhez a gubanchoz jutok el. Minden szemszögből csalogat valamiféle megvilágosodó igazság, és minden igazságban csakugyan van valamennyi igaz is. De valahogy sohasem fenékig igaz az igazság.
Milliószor messzebbre látunk sötétben, mint világosban. Ki látja fényes nappal a csillagokat?
