A művészet túl általános terjesztése nem vezet máshoz, mint a középszerűség növekedéséhez.
A kritikusok… a kritikusok? (…) Velük szemben nem egyenlő feltételekkel folyik a küzdelem. Egy óra erőfeszítés árán jogukban áll ítélkezni többévnyi vajúdás fölött.
Szerettem volna megadni a zenének azt a szabadságot, mely sokkal inkább jellemző rá, mint bármilyen más művészeti ágra, mivel nem korlátozódik csupán a természet többé-kevésbé pontos másolására, hanem a természet és a képzelet között meglévő rejtélyes összefüggések megragadására törekszik.
Be kell vezetni a művészet módszereit az életbe, barátocskám, nem azért, hogy művészetet csináljunk az életből, ó, dehogyis! Hanem hogy életet csináljunk a művészetből.
A művészet mindig szembeáll a földi valósággal és a magasabbat követeli.
Kurátorok, történészek, galériatulajdonosok, műkereskedők, ügynökök, aukciósházak és műgyűjtők láthatatlan hálózata, amely meghatározza, hogy mely műtárgyak kerülnek kiállításra a múzeumokban, illetve hogy mekkora összeget vagyunk hajlandók kifizetni az egyes művekért. Ezek a hálózatok ráadásul nem pusztán azt jelölik ki, hogy mi lógjon a múzeumok falain, de azt a parancsot is tőlük kapjuk, hogy mely művekért álljuk sorba, csak hogy láthassuk őket.
A művészvilág mocskos kis titka, amely immár nyílt titok, abban áll, hogy ha valaki egyszer befutott, onnantól már mindenkinek az az érdeke, hogy az illető „befutott” is maradjon. Ha egy műgyűjtő több millió dollárt fizet ki egy műalkotásért, akkor neki, a művésznek és persze a galériának is elemi érdeke, hogy annak a bizonyos műnek az értéke legalább ezen a szinten maradjon a jövőben is. A galériák nem élnének meg, ha nem léteznének műgyűjtők. Ahogy a múzeumok sem. A múzeumok igazgatótanácsában pedig szintén műgyűjtők ülnek.
A művészet díszíti fel börtönünk falát és tart meg minket némának és közömbösnek.
A gondolat konstrukciója és kifejezésének képessége nyelvi, vagy ha akarod, tárgyi formában, az ember legszebb tulajdonsága.
A művészi alkotások, melyek az emberi értelemnek és őszinteségnek legfontosabb tanújelei, mindazt elmondják, ami az emberről és a világról elmondható: megértetik velünk, hogy vannak dolgok, amelyeket nem lehet ésszel fölfogni.
Élet nélkül nincs művészet. Ha egy szobrász örömöt, fájdalmat vagy bármely szenvedélyt akar tolmácsolni, másképpen nem hathat, csak ha előbb életet lehel teremtményeibe. Mert mit törődnénk egy tehetetlen tárgynak, egy kőkoloncnak örömeivel vagy fájdalmával. Művészetünknek az élet illúzióját a jó modellálás és a mozgás adja. Ez a két tulajdonság húsa, lelke minden szép alkotásnak.
A művészet szépsége egyedül a jellem erejéből fakad, gyakran megesik, hogy mentől csúnyább valamely lény a természetben, annál szebbé válhatik a művészet által. A művészetben csak az a csúnya, aminek nincs jelleme, vagyis az, ami sem belső, sem külső igazságot nem ad.
Megtettem, ami tőlem tellett. Sohasem hazudtam. Sohasem hízelegtem kortársaimnak. Mellszobraim gyakran nem tetszettek, mert mindig túlontúl őszinték voltak. Egy érdemük mindenesetre van: igazságuk. Legyenek ettől szépek!
Az embereknek életük értelmét a művészet fejti meg. Megmagyarázza nekik, hogy miért is élnek, felvilágosítja őket hivatásukról és ezért vezetőjükké lesz a létben.
Kiválasztok egy márványtömböt és lefaragom róla azt, amire szerintem nincs szükség.
A művészet érzelem. De az arányok, színek tudományában a leghevesebb érzelem is megbénul a kéz ügyessége nélkül.
Az a fontos, hogy érezz, szeress, remélj, remegj, élj. Elsősorban ember légy, s csak aztán művész.
Az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni, a legnagyszerűbb dolog a világon.
A színház népnevelés. Mennél magasabb szintre tudjuk emelni, annál nagyszerűbb. De azt nem lehet, hogy csak és azonnal a magasabb szinten csináljuk.
Nem kell vigasz, nem kell segítség, nem kell semmi. Csönd. Ha szeretni nem lehet, alkotni kell.