A művészet számomra azt jelenti, hogy tegyük jobbá ezt a világot, alkossunk olyasmit, amitől jobb lesz nekünk itt.
Egy dologra figyeltem, hogy mindig valami másban mutassam meg magam. A legnagyobb csapda, hogy ha sikeres vagy egy szerepben, akkor hajlamosak neked egy hasonló típusú szerepet ajánlani. Ez pedig vonzó, mert garantált a siker, és minél többször ismétlődik, annál elégedettebb vagy magaddal. Aztán valami mást is ki akarsz próbálni, és bukás lesz, mert nem ezt várták tőled. Ez igaz az élet más területein is.
Sok jó színésznek az a tragédiája, hogy nem kerül jó rendezők keze alá.
Aki valamifajta művészettel foglalkozik, annak szerencse nélkül nem megy.
A színésztől nem lehet elvenni az alapegyéniségét, mert akkor meghal. A színész csak abban a szerepkörben létezhet, amit lényegében önmagában hordoz. És annyit ér, amennyit a saját belső tartalma.
A főzés és sütés tudományának és művészetének sem az a teteje, hogy minden legjobb, legválogatottabb, legértékesebb anygból jót és művészit alkossunk, de az sem a rosszból jót varázsolni. A kontárkéz a legnemesebbet is megbecsteleníti – de a művész sem alkothat igazán jót, teljesen kielégítőt rossz vagy hibás anyagból. Kissé tapogatózva a meghatározásban, azt mondhatnám, hogy a szakács művészete: az anyagnak – legyen az értékes vagy olcsó – megválogatásában, a rendelkezésre álló anyagok megfelelő csoportosításában és minden anyagnak a legmegfelelőbb módon való elkészítésében áll.
Materiális anyag nélkül csak a literátor vagy a muzsikus alkot. A legszebb papíron is csak ponyva az egyik írás, a legsilányabb papíron nyomva vagy írva is örökéletű a másik. A legjobb Bösendorferen a legkiválóbb virtuóz is csak enyhítheti egy rossz szonáta gyarlóságát, de a legprimitívebb hangszeren is örökszép – az annak született egyszerű kis dal – hacsak nem kontárkéz silányítja tönkre.
Az emberi és művészi nagyság nem mindig esik egybe.
Találd ki, mit akarsz, és igyekezz túlteljesíteni az elvárásaidat. Gyakorolj rengeteget, és tedd nagyon magasra a lécet, válassz olyan távoli célt, amit csak nagyon nehezen érhetsz el. Mert ez a művész missziója: átlépni a saját korlátait. Az a művész, aki keveset akar és azt el is éri, tévúton jár.
… és aztán ott van nekem a természet, és a művészet, és a költészet, ha ez nem elég, akkor mi lenne elég?
A legfőbb vágyam, hogy megtanuljak hibásan festeni, a valóságnak olyan átalakításával, hogy hazugság legyen belőle, amely hazugság azonban igazabb a szó szerinti valóságnál.
Krisztusban több van a művészből, mint magukban a művészekben; élő szellemmel és élő testtel dolgozik, és szobrok helyett embereket alkot.
Festményeimet megálmodom, majd álmaimat megfestem.
Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.
Nagyon igaz, hogy egy csomó festő elmebeteg – olyan élet ez, amely az embert – enyhén szólva – elidegeníti a világtól. Rendjénvaló, hogy a fejem búbjáig beletemetkezem a munkába, de örökké félnótás maradok.
Megkíséreltem, hogy a tájat ugyanazokkal az érzelmekkel ruházzam fel, mint az emberi figurákat.
Csak egy dolog teszi az életet még tűrhetővé: az a homályos, biztossá nem tehető sejtelem, hátha minden sorscsapás egy-egy hatalmas irányítója, fejlesztője művészetemnek, melynek közvetett vagy közvetlen befolyása nélkül ez nem lehetne olyanná, amilyennek a legmagasabb igények támasztása szerint lennie kellene.