Kellő színpadi érzékkel a semmit is hatásosan adhatja elő az ember.
Művészet idézetek
Ha a művész elképzelt egy világot, és őszintén hisz is benne, a megvalósítás meggyőző lesz, függetlenül attól, hogy ez a világ milyen elemekből áll össze.
Semmi se kíván olyan éber szellemet, mint a vígjáték megalkotása és rendezése.
Bármely hivatásban vagy művészetben igen ritka jelenség a valódi magasztosság.
A művészi élvezet teljességét a szív örömével összekötni, ez volt mindig legfőbb életideálom, s e kettőnek egyesítése a legbiztosabb eszközöm is, mellyel mindkettőt teljességre vihetem.
Egy művésznek is az a legnagyobb dicsérete, ha elmerülünk az alkotásában, és megfeledkezünk az alkotóról.
Aki tényleg alkot, megéli egyszerre a legnagyobb szenvedést és a legnagyobb gyönyört is.
A főzés nincs egy szinten a művészetekkel, mondjuk az irodalommal, a festészettel vagy a filmmel, amelyek az ember pszichéjét szólítják meg. A psziché képes a katarzisra, a nyálkahártya meg a gyomor nem képes rá.
Amelyik műfajban megnyilvánulok, azt próbálom meghackelni – legyen szó annak a műfaji sajátosságairól, a szellemiségéről, a formavilágáról vagy a jellegzetes kliséiről. Azt vizsgálom, hogy melyek az adott terület jellemzői, és ezeknek mik a társadalmi-kulturális hatásai.
A művészet finom és érzékeny hártya közöttünk és a világ szíve között, és persze jobb, ha az embert vékony hártya borítja, nem pedig páncél.
Az égvilágon mindent utánozhatunk és meghamisíthatunk, csak a szeretetet nem. Szeretetet nem lehet lopni, utánozni, a szeretet csak olyan szívben lakozik, amely mindenestől képes odaadni magát. Ez minden művészet forrása.
Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban.
Az a nagy különbség a nyugat-európai és a magyar művészetértékelés közt, hogy a magyarok szeretnek címkézni. Például előszeretettel mondják azt, hogy „ez nem is festészet, hanem dekoráció”, vagy hogy „ilyet én is tudnék”. Magyarországon valaki írogat vagy festeget, nem pedig ír vagy fest. Amikor én elszállítok három-négy képet egy több művészt bemutató nemzetközi kiállításra, ott mindenkinek méltatják az alkotásait, és eszükbe sem jut kritizálni, pláne nem azoknak, akiknek ibolyán túli segédlövése sincs arról, hogy mit néznek tulajdonképpen.
Az az én úgynevezett anakronizmusom, hogy nagyon szeretném visszahozni azt a világot, ami volt, legalábbis a művészetek terén. Nagyon. És azokat a művészembereket, akik kint vannak a falamon, akik írtak egy-két sort nekem.
A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult. És itt nem fontos, hogy az új világból mekkora darab az övé. Határa nem nagy, a néhány legnagyobbak birodalmához nem is fogható. De költő a maga világában és ennél több senki sem lehet.
Csonka ember az, és üres az élete – bármily gazdag külsőleg -, ha nincs érzéke a művészetekhez.
A legszebb zenét is hiába, vagyis csak a külföldnek írjuk, ha nem hozzuk előbb a magunk népét olyan karba, hogy meg is értse, amit írunk.
Művet megérteni lehet anélkül, hogy ismernénk szerzőjét, de embert művei nélkül nem, hiszen beléjük tette le énje jobbik részét.
Csak cél és eszköz legyen összhangban, ha ég a lélek tüze, mindig elérhető a művészi tökéletesség. Enélkül a legnagyobb virtuózkészség is csak hideg gépezet.