Nagyon jól ismerem az előadóművészeti szakmát. Fényesen csillog, csak sokat kell suvikszolni.
A művészet mindig a fájdalom kifejezése. Talán az egész élet is, minden, amit csinálunk, de különösen a művészek élete – ezért van az, hogy annyit bántják őket. Nemcsak a művészetükben adnak hangot a fájdalomnak, hanem az életükben is, mások meg nem szívesen szembesülnek azzal, hogy az élet csupa kín.
Nagyon szerettem festeni, és a formatervezés is érdekelt. Jó rajzolónak számítottam, és amikor felvettek Kingstonba, az alkalmazottrajz-szakon kínáltak egy helyet, én pedig elfogadtam, ahelyett, hogy a festőművészettel foglalkoztam volna. De ahogy elkezdtem a rajzszakra járni, rájöttem, hogy nem való nekem, és inkább lógtam az órákról.
Ha mindaz, ami a kezedben, fejedben és szívedben egyesül, nos, az a művészet.
Hiszek Istenben, Mozartban és Beethovenben, hasonlóképp az ő tanítványaikban. Hiszek a Szentlélekben, az egyetlen, oszthatatlan művészet igazságában; hiszek abban, hogy a művészet Istentől való, és minden megvilágosodott emberben él; hiszem, hogy aki csak egyszer is megfürdette lelkét a művészi élvezet fennkölt légkörében, az örökké alázatos híve marad, és sohasem tagadja meg azt. Hiszem, hogy mindenki üdvözül a művészetben, és éppen ezért mindenkinek joga van ahhoz, hogy éhen is haljon érte!













