1965 januárjától 1967 tavaszáig nem csináltam semmit. 20 évi rendszeres mozgás után beültem egy hivatali szobába, és fél 8-tól 4 óráig bezárt oroszlánt játszottam. Ha a kollégák sportról beszélgettek, megborsódzott a hátam.
– emlékezett vissza Papp László Kő András róla/vele írt könyvében.
Beteg nem vagyok, úgyhogy nem mondhatom, hogy a munka tart életben. Csak azt, hogy a munka ad értelmet az életemnek. Amíg élek, dolgozom, és amíg dolgozom, élek.
Számomra a rendező olyan, mint egy apafigura. Egy pótapa. Nem hasonlítgatok, hogy kivel milyen volt korábban a munka, nekem az a dolgom, hogy figyeljek a rendezőmre, és a lehető legjobbat nyújtsam neki. A forgatás olyan, mintha része lennél egy családnak.
Nehéz olyan munkát tisztességgel végezni, amit senki nem lát, és senki nem értékel.
Alázat a szakma iránt, alázat a munka iránt, alázat az alkotó- és előadótársakkal szemben. A szakma iránti alázat azt jelenti, hogy valaki képes túllépni a pillanatnyi egyéni érdekein, és a kollégákkal, alkotótársakkal közös munkát tekinti elsődlegesnek. Szakmai alázat, amikor hiába ért már el megkérdőjelezhetetlenül nagy eredményeket egy alkotó vagy előadó, mégis megmarad benne a nyitottság, hogy akár a nála fiatalabb, tapasztalatlanabb kollégáktól is tanuljon valami újat. Ha ez az alázat nem adott, úgy az gyorsan ellehetetleníthet egy karriert.
Megálltam, és végigtekintettem az életemen. Amikor filmet készítesz… az övék vagy. Ott vagy napi 12 órákat, hónapokon át, és semmi másra nem jut időd. Rájöttem, hogy az életem bizonyos részeit odaadtam ezeknek az embereknek. Lényegében muszáj volt visszavennem, és felelősséget vállalnom az életemért.
Aki nem készül el fele munkájával délelőtt tízig, másik felét sem fogja befejezni.
Ha értelmetlennek érezzük a munkát, elpárolog a motiváció.
Adj hat órát egy fa kivágására, és az első négyet a fejsze élezésével fogom tölteni.
Igaz ugyan, hogy munka nélkül nincs pihenés, de pihenés nélkül sincs munka, s a tél, a hó, a csend bizony a pihenés ideje.
Az 50 az új 40. Mindig is úgy gondoltam, hogy a legjobb munkáim a 40-60-as éveimben lesznek, ha elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy kitartsak – és nehéz kitartani.
Nemcsak munka van a világon, hanem pihenés és másféle öröm is.
A hivatalnoki pálya iránt nem lehetett kedvet ébreszteni bennem. Kellemetlen, bántó érzés fogott el arra a gondolatra, hogy majd egy irodában üljek, ne legyek ura saját időmnek, ne legyek szabad ember, hanem egész életem alakiságok közé legyen kényszerítve.
Hogyan tudsz pozitív hozzáállást tanúsítani, ha minden statisztika szerint halott ember vagy? Állj munkába!
Én tudom magamról, hogy lusta vagyok. Az a fajta lusta, aki sokat dolgozik.
A reménység egy emberi érzés, mely szerint az életnek és a munkának mindig van értelme. Vagy él benned ez az érzés, vagy sem, teljesen függetlenül attól, hogy valójában milyen is körülöttünk a világ.
6 éves kortól dolgozni kell, sportolni, hogy az izmok fejlődjenek, és az agyat is tréningezni kell. Meg a vörösbor, ha ezek megvannak, akkor minden megy a maga útján.
Örülök, hogy kukás lettem, mert ha ez nincs, én se lennék most itt. A másik, hogy sokat tanultam az öregektől. Egy nap alatt láttam vagy 150 új arcot. Ma már rögtön tudom valakiről, hogy fain gyerek, vagy tartani kell tőle. Kukásként sokszor megjártam. Jót beszélgettünk, aztán felköpött a főnöknél. Akkor nem láttam benne a spiclit. Ma már igen. Csak az volt a baj, hogy szégyelltem, hogy kukás vagyok.
A mai világban igazi luxus, ha abból meg tudsz élni, amit szeretsz csinálni.
Van-e szomorúbb nap az újév első napját követő munkanapnál?
