1965. ápr. 20. -
magyar újságíró, pszichológus
Az egyik kereskedelmi tévénél gyakorlatilag pár hónap után lekerültem a képernyőről, pedig még két évig érvényes volt a szerződésem. Légüres térbe kerültem. Nem tudtam, ki vagyok szakmailag. Ebben az évben ráadásul el is váltam, tehát elvesztettem az örökkön örökké illúzióját, és egzisztenciálisan is padlóra kerültem. De ezek a kudarcok szintén tanítottak, mégpedig arra, hogy képes vagyok talpra állni.
Abban az időszakban és abban a tévés világban szocializálódtam, amikor a Magyar Televízióban elvégeztél egy feladatot, és ha jól teljesítettél, mindig kaptál egy másikat. Megtaláltak a munkák. Vagyok, aki vagyok, és bízom benne, hogy nem veszek el mindazzal, amit eddig összeraktam.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
A tőkém a megbízhatóságom, amit nem kockáztathatok. A hitelességemből is élek.
Annyi pénzem van, amennyiért megdolgozom. Ha nem írok cikket, ha nem csinálok talkshowt – nem keresek. Ha ne adj’ Isten, most hanyatt esnék a kávézóból kifelé menet, és otthon gyógyulgatnék, akkor nem lenne pénzem. Persze eddig is megoldottam mindig valahogy. Ha véget ért egy projekt, mindig jött egy másik, a Jóisten ilyen szempontból velem van, mert folyton ad valamit.
Annyira gyűlölöm a rólam kialakult erős nő képét! Amikor azt hallom, hogy megáll a lábán egyedül két gyerekkel, sikeres a munkában, közben sportol, és 36-os a mérete… A vicc az, hogy ez mind igaz, de könyörgöm: ne ez legyen már a minta! Mindezt nem én választottam, nem vágytam rá, hanem így alakult, erre ítélt az élet. Persze helytállok, de nem ez az ideális kép.
Én még most is hiszek abban, hogy létezik az a férfi, akivel életünk végéig együtt ülünk a lócán. De nem vagyok erre rágörcsölve. És csak azért nem adnék le az igényeimből, hogy elmondhassam, nem vagyok egyedül.
A fájdalmaimat igyekszem feldolgozni, és nem tárolni. Hernádi Jucitól tanultam, hogy a hosszabb ideje porosodó csontvázakat időnként ki kell venni, és alaposan meg kell nézegetni. Hiba lenne nem tudomást venni róluk, hiszen akkor nem tanulnék belőlük.
Az interneten még inkább meg kell küzdeni az olvasókért, hogy ott maradjanak, ne csak a harsány híreket olvassák el 12 sorban, hanem egy Bálint Gyuri bácsival készült beszélgetést 16 ezer karakterben. Azt megemészteni nem pár perc…
Nekem volt az életemben depressziós szakasz. Voltak nagyon rossz, szuicid gondolataim. Tudom, milyen, és hogy ez egy másik tudatállapot. Egy olyan beszűkült tudatállapot, amit az emberek nem feltétlenül értenek, hiszen süt a nap, meg holnap is felkel, meg mindent meg tudunk oldani, de ha ott nem jön segítség…
Az egyetemen éreztem először azt, hogy szárnyalhatok abban, ami igazán érdekel. Életemben először éltem meg az igazi szabadságot is. Imádtam az éjszakába nyúló beszélgetéseket Freud elméleteiről, az elmerülést a tudomány világában.
