A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.
A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek.
A beteg testben többnyire beteg vagy megbántott lélek lakozik.
A beteg szervezetet az egészség hiánya kínozza. A beteg lélekben a lélek hiánya fáj.
Semmi sem ápolja jobban a lelki élet egészségét, mint az igazi gondolkodás.
A fizikai rosszullét egy csapásra elfújja a lelki bajokat.
A lelki egészségnek két kritériuma van: képesség a munkára és képesség a szeretetre.
Veszedelmes dolog a vasegészség, ha vaslélekkel társul.
A lélek éppúgy lehet beteg, mint a test. Csakhogy a lélek nem tűri oly bambán a szenvedést, mint a test; a test nem támogatja a lelket, mint ahogy a lélek támogatja a testet.
A lelki vakok is bottal járnak! A különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele.
Az agy ugyanolyan szerv, mint a szív vagy a máj, és nincs semmi alapja azt hinni, hogy a lélek épp a hormonokban lakozik.
Minden sóhajtásnak előzménye van, a sejtek, a vér, az izmok, a könnyek, a verejték mind a lélek szolgálatában állnak.
Az arc, amely korábban egy volt a sok közül, a lélek által egyetlenné válik. (…) Mindenki láthatja, de csak egy veszi észre az arcot. Csak egyvalaki látja meg benne maradéktalanul a lelket.
Ha láttál egy verebet, ismered valamennyit. A rózsák egyformán csodálatosak, gyönyörűek. A napraforgók mindegyike ugyanakkor emeli fel a fejét, és ugyanakkor hajtja le. Csak az ember képes arra, hogy a többitől különböző életet éljen. De ehhez valóban élni kell, nem csak fizikai, hanem sokkal inkább lelki értelemben. Aki így él, az egyedi, megismételhetetlen, összehasonlíthatatlan és pótolhatatlan.
Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.
A lélek levegője a szeretet. Nem látjuk, mégis érezzük. Lelkünk magába szívja, és él. És ahogy testünk levegőjét más élőlényeknek köszönhetjük, úgy lelkünk levegőjét is. Annak köszönhetjük, aki szeret.
Vannak lelkek, akikben energia terem, mint kagylóban a gyöngy. Ez az energia valamire irányul. Mindig munkára, de más- és másféle irányúra. Az egyikben pénzteremtés, gyűjtés, másikban művészi alkotás, harmadikban szervezés, negyedikben nőimádat, ötödikben istentisztelet. Akiben energia van, öntudatlan produkál.
A fantázia nélküli lélek olyan, mint egy csillagvizsgáló távcső nélkül.
Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi a vászonra.