Nem lehet sem látni, sem megérinteni a világ legszebb dolgait. Ezeket a szívnek kell éreznie.
Lélek idézetek
Az életnek pozitívnak kell lennie. Ha neked jelent valamit az élet, akkor a boldogság magától jön. Mindenkinek kell adnia valamit. A testünk, összehasonlítva a lélekkel, olyan lényegtelen, mint egy hal a tengerben. Azt hiszem, az ember addig fog élni, amíg ki nem űzi a rosszat és a gyűlöletet a lelkéből.
A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti.
Ha valaki nem indul meg a hangszer egy-egy lágy akkordja vagy az énekhang édes zengése hallatára, nem visszhangzik reá és nem rendül meg egész valójában önfeledt elragadtatással: ez gyarló és silány lélekről tesz tanúságot.
A beteg testben többnyire beteg vagy megbántott lélek lakozik.
A fizikai rosszullét egy csapásra elfújja a lelki bajokat.
Veszedelmes dolog a vasegészség, ha vaslélekkel társul.
Az agy ugyanolyan szerv, mint a szív vagy a máj, és nincs semmi alapja azt hinni, hogy a lélek épp a hormonokban lakozik.













