Haldokló föld, legyilkolt fák,
fuldokló égbolt néz le ránk.
Minden csak pénz, papír és szám,
és hullaszag a lépteink után,
de ébrednünk kell, még nem késtünk el talán.
Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.
Módszeresen megsemmisítitek a környezeteket, majd az úgynevezett természeti katasztrófákra mutogattok, mint Isten kegyetlen tréfájára, avagy sóhajtozva emlegetitek a vad természet könyörtelenségét. Ám csak önmagatokat csapjátok be, és a ti módszereitek kegyetlenek.
Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz.
Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája?
Azt hiszem, bolygónk immunrendszere igyekszik megszabadulni az embertől. És ezt is kell tennie.
Soha eddig nem volt ilyen kevés időnk arra, hogy ilyen sok mindent megtegyünk.
Az ország, amely tönkreteszi a földjét, önmagát teszi tönkre.
Örökösen „meghódítjuk” a természetet, a teret, hegyeket, sivatagokat, baktériumokat és rovarokat, ahelyett hogy megtanulnánk, hogyan lehet egy harmonikus rendszerben együttműködni velük.
S ha majd az Időben eljön az a korszak, amikor az ember minden barlangot szétrobbantott, amit valami célra fel nem használhatott, bevezetve persze a villanyvilágítást… és minden öreg fát már régenkivágatott, amelynek odvában fészkelhetett volna az uhuk nemzedéke… akkor már késő lesz siránkozni a megbillent természeti egyensúlyon, amelyet helyreállítani sem atombombával, sem mindentudó elektronikus gépekkel nem lehet.
Vendég vagy a természetben – viselkedj!
Anyámék minden évben vettek egy lemészárolt fenyőfát, teleaggatták villódzó villanyégőkkel, és a szegény fa ott oszladozott hetekig; egész fenyőerdők agóniája az ember szeretetünnepe. Nem vagyunk mi barbárok? Áldozatot mutatunk be olyan hagyományok oltárán, amelyekről már csak homályos sejtésünk van. Libát, pulykát, malacot, bárányt, fenyőt áldozunk.
Én még ott tartok, hogy minden évben kivonom magam a karácsonyfa-hisztériából. Nehogy már miattam leöljenek a gyökeréről egy gyönyörű, eleven fenyőfát! Aztán boldogan csomagolgatom az ajándékokat, és csak a többedik díszes papírtekercsnél jut eszembe, hogy na, vajon ezeket mégis miből, hány fa élete árán csinálták?!
A mocsarakat lecsapolják, az erdőket kitépik. A léleknek azonban mélyebbek a gyökerei, az még ellenáll.
Volt olyan időszak, amikor mindenki a környezetvédelemről beszélt, de igazából csak annyi történt, hogy újrahasznosították a papírt az irodákban. Ez nem elég, ma már ennél sokkal nagyobb problémáról beszélünk.
Tisztában vagyok a felelősségeimmel, megértem a világ problémáit, és azt, hogy erre én hogyan lehetek hatással.
A bolygó megmentésének egyetlen módja, hogy vegánná válsz.
Küldetés a vegánná válás, ember. Állatokkal szembeni kegyetlenség, globális felmelegedés, és a személyes egészségünk a tét.
Mindig a holnapban reménykedünk, a holnap viszont valószínűleg tőlünk remél egyet-mást.
Ha Földünk beteg és szennyezett, az emberek sem lehetnek egészségesek. Ahhoz, hogy magunkat meggyógyítsuk, előbb bolygónkat kell meggyógyítanunk.