Esküszöm; s e szent hitemnek,
Melyet adtam édesemnek,
Pontjait meg nem csalom.
Kérlek is reménykedéssel,
Hogy viszonti esküvéssel
Kösd le szíved, angyalom!
S most elképzellek, amint végigmész a néptelen utcán, és a tavaszi sötétségben várod a trolibuszt, aztán pedig földalattin utazol egészen hazáig. Ma éjjel fennmaradok veled, amíg haza nem érsz a városon át. Drágám, amíg te utazol, én itt ülök az álomba merült házban, ahol csak egyetlen lámpa ég, és végiggondolom mindazt, amit rólad hiszek.
Én vagyok én,
Ha csendre vágysz, az vagyok én,
Az leszek melletted,
Belopódzok halkan a szívedhez.
Átküzdöm magam minden akadályon,
míg az ajtó mögé nem érek.
Legyőzöm, ami szembeszáll velünk,
és akkor végre eljutok hozzád.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
Még engedem, hogy ár sodorja, szél kavarja életem, ameddig jó nekem,
De azt hiszem, most van itt a perc, hogy fogd a két kezem, az kell nekem,
Mert ha itt vagy velem, a szívem megpihen.
A homokdűnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. (…) Ha a Történeted része kell, hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz.
Kedvesemnek idézetek, Kihűlt szerelem idézetek, Paulo Coelho szerelmes idézetek
S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg:
Fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek…
Körkörös repülés, vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss!
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz, én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegő,
Kitárt szárnyú angyali szerető,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, ha érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.
Szeretnék hinni a halhatatlanságban…
Ha arra ítéltettem, hogy boldog legyek veled – a leghosszabb élet is rövid.
Bárcsak hinnék a halhatatlanságban – bárcsak örökké élhetnék veled!
Oly szenvedélyesen szeretlek, hogy szerelmem nagy részét elrejtem, nehogy rád nehezedjen a súlya.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Lehetnél másé talán vagy mindenkié
Az enyém biztosan nem vagy.
De ha az öledbe bújok, nem érdekel,
Az sem, hogy volt-e tegnap.
És ha tegnap volt is, voltál-e benne Te
Vagy voltam-e én?
Nem fáj a kérdés, hogy van-e igazság
A világ legvégén.
Attól kezdve, hogy a sötét éjszaka véget ért, már késő lett volna bármit visszautasítani, végérvényesen beléd szerettem.
Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet, elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg néha még rám vársz,
Egy mozdulatban egyszer majd
Újra megtalálsz.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.
