Itt vagyunk, ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk, sokáig itt leszünk,
Szárnyalunk, mint földre tévedt égben járó angyalok, és néha szenvedünk,
Álmodunk, a tények szürke tengerétől elfutunk, ezek vagyunk,
Hiszen van még időnk, azért se változunk.

Azt sem tudtuk, hogyan szeressünk, csak fogtuk egymást,
Amíg dühöngött a szerelmünk, nem láttunk mást.
Te sem bírtad már a kalitkát, miért maradnál,
Hiszen minden szívnek szárnya van, s néha elszáll.

Volt, amikor messzire szálltam,
Többé már nem bír el a szárnyam,
Elfáradt már, mégis szállni kell.
Mindig álmodtam egy szebb világról,
S lassan eltűnök a nagyvilágból,
S még nem jöttem rá, miért vagyok én.