Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Lehetnél másé talán vagy mindenkié
Az enyém biztosan nem vagy.
De ha az öledbe bújok, nem érdekel,
Az sem, hogy volt-e tegnap.
És ha tegnap volt is, voltál-e benne Te
Vagy voltam-e én?
Nem fáj a kérdés, hogy van-e igazság
A világ legvégén.
Attól kezdve, hogy a sötét éjszaka véget ért, már késő lett volna bármit visszautasítani, végérvényesen beléd szerettem.
Amíg őriz a szemed,
Amíg lehunyt szemmel látsz,
Lehet, elmegyek, de itt leszek,
A lábnyomomban jársz.
Amíg néha még rám vársz,
Egy mozdulatban egyszer majd
Újra megtalálsz.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
Mint a bonyolult óramű, ha elvész
egy alkatrésze, s tiktakja kihagy,
olyan lennék nélküled; és csak akkor,
csak akkor tudnám igazán: ki vagy.
Égess el! Kéjes tűzhalálra vágyom.
Szerelmed máglyáján adjam ki lelkem.
Hadd égjen a pogány, ki a halálon
Tul sem hisz másban, csak a szerelemben.
Én áldom a sorsom
Minden áldott percben,
Hogy rám bízott téged,
És rád bízott engem.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
Bizalmat csak egyszer
Adok, és csak egyszer
Kapok, mégsem kell félnünk, érzem, mert
A közöttünk gyúlt szikra
Hatalmas tűz mára,
Gyönyörben és mélyben hűség védett vára.
Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág, csak az idő rohan tovább. Bárcsak megállíthatnám!
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.
Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.
Karodba bújnék, de hazudok, és nem teszem,
Szavakat súgnék, de hagyom, hogy a csend takarja szívem.
Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Ó, zokog, bár negédes –
Fogadd szivedbe, édes!
Te vagy a kezdet, és te vagy a vég,
Nélküled nem bírnám, érzem, feladtam volna rég,
Csak annyit kérek tőled, hogy mindig itt legyél,
Mindig velem legyél!
Én várok rád, hogyha várni kell, mert érzem, hogy jössz, újra itt leszel, és többé nem engedlek el.
