Rendeltetésünk nem magányos élet,
s örök komolyság és elmélkedés,
hanem barátság és társalkodás.
Aki ma azt gondolja, hogy egyedül képes igazi változásokat generálni, az nem jól gondolkodik. Csak másokkal összekapcsolódva lehetséges ez. Az igazi változások ma nem egyéni, hanem közösségi teljesítményekhez kötődnek.
De miért is ragaszkodnak az emberek az ódivatú nézeteikhez a családdal és a házassággal kapcsolatban? Miért ragadnak bele, és miért akarnak még több kemény leckét az élettől? A félelem az oka. Egyszerűen félnek a változástól.
Ahhoz, hogy az ember párt találjon, előbb magával van dolga. Le kell ülnie és átgondolni, hogy mik a prioritások, melyek azok a szempontok, amik már számára elengedhetetlenek. Tudni kell megfogalmazni, miről akarunk, vagy nem akarunk lemondani.
Életünk leghosszabb, legbensőségesebb kapcsolatát a saját személyisegünkkel alakítjuk, jó társaságot kell magunknak nyújtanunk.
Az életben csak annyira lehetünk boldogok, amennyire a kapcsolataink működnek.
Ha nem sikerül javítani, ha kiürül egy kapcsolat, akkor a változás az a változtatást is jelenti. Például azt, hogy az erős nő megkeresi azt, aki mellett nem kell ennyire kemény legyen, aki mellett megengedi magának, hogy gyenge, odaadó és gyöngéd legyen.
Az élet hideg éjhez hasonló, de bizonyára szép, ha hideg éjjelen két magányos ember melengeti egymást, még akkor is, ha a barátság kedvéért kezük és szemük valótlant mond a másiknak.
A béke csak akkor lesz igazi állandó béke, ha a fajok egymás lenézésén alapuló soviniszta túlzásaikkal szakítanak, ha belátják, hogy egymástól tanulniok kell, hogy egymásra vannak utalva, hogy se a francia, se az angol, se az amerikai nem állnának ott, ahol ma vannak, ha nem volna német kultúra a maga dicső alkotásaival és hogy ugyanez áll megfordítva is. Az egész világon lehet gyorsan vissza kell térni a közös vállvetett munkához és meg kell erősíteni az emberi szolidaritás érzetét.
Csak úgy tudod beengedni a másikat lelked mélyére, ha nem félsz tőle.
Hatalmas hozadéka van annak, ha az emberek különlegesnek érzik magukat a társaságodban.
Nem érdekel, hogy fekete, fehér, heterosze*uális, bisze*uális, meleg, leszbikus, alacsony, magas, kövér, sovány, gazdag vagy szegény. Ha kedves vagy hozzám, én is kedves leszek hozzád. Ilyen egyszerű!
A drog (…) megmérgez mindent, nem csak a testet, hanem az emberi kapcsolatokat is.
A lelki kötelékek közül azok bizonyulnak a legtisztábbnak és legtartósabbnak, amelyek egyetlen pillantás nyomán fogantak.
Hivatalosan tanúsíthatom, hogy mainapság a férfiszívet nem a szépséggel, a koszttal (…), vagy a jellem csáberejével lehet megfogni, hanem csakis azzal a képességgel, hogy tudunk-e kissé közönyösnek mutatkozni.
Az expasiknak soha nem lenne szabad járniuk senkivel, és nősülniük sem, hanem halálukig agglegénynek kellene maradniuk, hogy az emberlánya számára megfelelő vésztartalékot szolgáltassanak.
Vannak (…) viszonyok, amelyekről az ember már a beindulásnál tudja, mintegy gombnyomásra, hogy ez az, az a tökéletes, ezek hosszú távra mennek – az ilyen viszonyokat általában a közelmúltban kutyának állt pasink szokta kezdeményezni valaki mással, miközben még mindig a megértésben reménykedünk.
Sohasem fogok arra célozgatni, hogy a szingliség hiba, vagy hogy ha valaki szingli, annak okvetlenül van valami baja. Mert mint valamennyien tisztában vagyunk vele, a szingliség normális állapot a modern világban, az élet egy bizonyos pontján akárkiből lehet szingli, és ez az állapot ugyanolyan érdemes tiszteletre, mint a házasság szent köteléke.
Két ember kapcsolata titokzatos dolog (…). A kívülálló sohasem érti igazán, mi működteti őket.