444 idézet
Nem értem, hogy egymást valóban szerető emberek hogy képesek elválni, és miért nem akarnak többé együtt élni. Talán nem is szerették egymást igazából, vagy az egyik nem jól szerette a másikat. Amikor ketten szeretik egymást, az egy életre szól, legalábbis én ezt hiszem.
Sokat gondolkodtam rajta, miért nincs egy normális kapcsolatom. Gyakorlatilag arról van szó, hogy akkor kaphatsz normális partnert, ha lemondasz a sze*uális vágyaidról. Én viszont nem hagyom elnyomni magam, mert abba belebetegszem. Vissza kellene fognom magam, a külsőségeket és a sze*et illetően is. Így együtt a kettőt. De nekem ennyit nem ér meg.
Szerintem valakinek az állandó jelenléte, akármennyire is szeretjük, előbb-utóbb nyomasztó lehet, akár elviselhetetlenné is válhat.
Vannak párok, akik olyanok, mintha részegen rendelték volna egymást a neten.
Töltsék el a szivünk száz ég gyönyörei,
Nem boldog, míg titkát nem tudja valaki.
Tudom, az emberek szivének mily mulatság,
Mikor a híreket mérik s egymásnak adják.
Szeretném elmondani Neked, amennyire tudom, hogy szerintem egyedül is lehet teljes életet élni. Az még nem jelenti azt, hogy magányos is vagy! Csak akkor leszel az, ha nincs másokkal kapcsolatod, nincs néhány barátod, hiányzik belőled az odafordulás képessége mások felé. Különben van erre egy mondás, ami régebben valahogy úgy hangzott: Csak az önzőnek nincs vigasztalása.
Tulajdonképpen nem az a fontos, hogy hányszor találkozol valakivel, hanem az, hogy mindig ugyanott tudjátok folytatni.
Ha valaki a másik börtönőrévé válik, a rab rögvest szabadulni szeretne.
Ha boldog akarsz lenni, utánozd a boldog emberek szokásait. A boldog emberek kivételesen jól ápolják kapcsolataikat a barátaikkal, a családtagjaikkal, a szerelmükkel és könnyen ismerkednek meg számukra ismeretlen emberekkel.
Az, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, egyáltalán nem magánügy. Az, hogy hogy vagyok, hatással van a családomra, a páromra, a munkatársaimra, mindenkire, akivel kapcsolatba kerülök.
Szívemet társi szomja,
Emberekhez vonva-vonja,
De majd, mint beteg az ágyba,
Visszavágyik a magányba.
Csak azt az életet érdemes végigélni, amelyet másokért élünk.
Egyszerűen összepasszoltak. Kapcsolatuk olyan volt, mint a heroin, függőséget okozott mindkettejüknél.
Amikor önzőn csak magunkra gondolunk, akkor a pokol már a földön megvalósul, de ha egymásra figyelve, egymásról gondoskodva éljük életünket, a mennyek országa köztünk van már itt, a földön.
Lehet úgy is élni, hogy addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér, nem válunk rabjaivá a fogyasztási láznak, hisz nem a tárgyak, a halott dolgok tesznek boldoggá, lelkünk nem az anyagi javak birtoklásától nyugszik meg, nem az élet habzsolásától teljesedik ki, hanem a szeretettől átitatott percektől: szép kirándulások a közeli hegyekben, kerékpártúrák, jó könyvek, kártyapartik a barátokkal.
Az értékek hierarchiáját szem előtt kell tartanunk – a betevő falat nagyon fontos, a ruha is, de legyen számomra sokkal fontosabb az, aki a ruhában van: a férjem, a gyermekem. Fontos, hogy legyen autóm, de sokkal fontosabb az, hogy az autóval gyakrabban eljuthatok barátaimhoz, idős szüléimhez, hogy gondjukat viseljem.
A bolygó csak akkor működhet hatékonyan és egészségesen, ha milliárdnyi különböző élőlény használja ki a számtalanféle erőforrást és életlehetőséget, ha fajok milliói élik egymásba fonódó és egymást segítő, fenntartó életüket. Minél szélesebb a biológiai sokféleség, annál nagyobb biztonságban élhet minden élőlény, köztük mi, emberek is.
Aki pedig szereti a társaságot, jól teszi, ha a hiányzó minőséget a mennyiséggel igyekszik pótolni. Egyetlen elmés ember elegendő társaság, a közönséges fajtából azonban jó, ha sok van, mert a változatosságból és összhangzásból mégiscsak kikerül valami, mint az említett kürtös muzsikából – az ég pedig adjon nekik hozzá türelmet.
Akinek emberek közt kell élnie, nem szabad semmiféle egyéniséget feltétlenül elvetnie, még a legrosszabbat, legnyomorultabbat vagy legnevetségesebbet sem. Tekintse inkább úgy, mint valami változhatatlant, amelynek örök és metafizikai elv a szülője. És a legrosszabb esetben azt kell mondja: „lenni kell ilyen furáknak is”. Ha másképp cselekszik, igazságtalan lesz és élethalálharcra ingerli a másikat. Az ember ugyanis nem bírja megváltoztatni egyéniségét, vagyis erkölcsi jellemét, megismerő erejét, vérmérsékletét, arckifejezését stb. Ha tehát valakinek lényét elítéljük, az illetőnek nem marad más hátra, minthogy bennünk halálos ellenségét lássa: mert életre való jogát csupán azzal a feltétellel akarjuk elismerni, hogy másmilyenné váljék benne az, ami megmásíthatatlan.
