A rendszerváltás utáni első ciklus, emlékezetem szerint, nálunk is a változások hangulatában telt. Aztán kezdett megtorpanni a lendület. Valahogy kúszott vissza minden. Végül olyan lett, mint amikor csak az elnevezések cserélődnek, de a viszonyulás marad. Nem tanácselnök, hanem polgármester. Mára pedig a politikai hovatartozás is ugyanolyan meghatározó lett, mint régen volt. És maradt a korrupció is. Talán, ha akkor szólunk, mikor az első polgármester házához aszfaltút épült, hogy állj, ennek már vége, ezután nem így fog működni, akkor minden másképp alakul. De mi természetesnek vettük a rendszerváltás után is, hogy aki a fazékhoz közel ül, annak bőven jut. Mert eddig is így volt. A következő polgármester-választáskor meg már ezt lehetett hallani a falvakban: „maradjon, aki volt, mert az legalább már megszedte magát. Ha új lesz, majd újrakezdené az is.”
De nem volt elég. Ha van út a korrupcióhoz, akkor az embereknek sosem lesz elég. A pénzzel megszilárdított hatalomnak sajátos működése van. Mert a döntéseket nem a szakmaiság, hanem a személyes haszonszerzés, és az önnön meggyőződésbe vetett hit kezdi irányítani, a tévedhetetlenség érzése eluralkodik, a saját értékrend általánossá tétele lesz a vágy, és ennek kiépítéséhez keresnek jól illeszkedő munkatársakat. Akiket megtalál, kinevel a hatalom, hiszen tudja, a régi beidegződés mentén működik ez, ha „engem szolgálsz-te is jól jársz” elv dolgozik az emberekben.
L. Ritók Nóra
Ahhoz, hogy valaki politikailag tudatosan szavazzon, tudás és világlátás kell, és ennek a felépítése a felnőtt társadalomban rettentő nehéz.
Aki ma azt gondolja, hogy egyedül képes igazi változásokat generálni, az nem jól gondolkodik. Csak másokkal összekapcsolódva lehetséges ez. Az igazi változások ma nem egyéni, hanem közösségi teljesítményekhez kötődnek.