A párkapcsolat egy tökéletes tükör, melyben a társunk igazán láttatni tudja és visszatükrözi az egyéni gyengeségeinket, amit mi kellő önismeret hiánya miatt a másikra vetítünk, és őt okoljuk a problémáink miatt.
Ne engedjük magunkat befolyásolni az által, amit egyik ember a másikról mond, amíg nem mérlegeltük az állítást, nem vizsgáltuk meg, és döntöttük el (…), hogy az állítás igaz-e vagy sem.
Elsősorban a szemek és a mosoly vonzanak. Az arc, a hangszín. Azután megnézi az ember az alakot, megnézi, mi van még ott, de utána visszatérek a belső tulajdonságokra: az észre, a humorérzékre, az adni és kapni tudásra. Azután a csengő vagy megszólal, vagy nem.
Ha egy pasi csak szurkál a rózsával, ahelyett, hogy azt óvatosan a kezedbe adná, lépj. A rózsa nem játék. Nem arra találták ki, hogy bántsanak vele. Ha egy kapcsolatban kényelmetlenül érzed magad, köszönj el. Köszönd meg neki, amit adott, mert biztosan tanultál tőle is valamit, de ne maradj tovább. Nincs értelme. Minden kapcsolatnak addig van értelme, amíg jól érzed magad benne, és amíg tanulsz belőle. Ha már nem jó benne, mert pl. nem becsülnek meg, akkor minek maradnál?
Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.
Ha „ismerősöket” akarsz, légy gazdag, ha barátokat akarsz, légy barát!
A világmindenségben mindenütt harmónia uralkodik, kivéve az emberi kapcsolatokat.
A jónak hitt párkapcsolatok sem olyan jók, ha megkapargatjuk a felszínt.