Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkretett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?

John Grogan

Kutyás idézetek, Szeretet idézetek

Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától (…). Arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: (…) a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk – képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm.

John Grogan

Állatos idézetek, Kapcsolatok idézetek

Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?

John Grogan

Állatos idézetek, Szeretet idézetek

Kövess minket Facebookon is!

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Adolf Hitler (160) Ady Endre (120) A kis herceg (41) Albert Einstein (130) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (40) Arany János (40) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (120) Arthur Schopenhauer (100) Audrey Hepburn (41) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Gass (40) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (60) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (100) Carl Sagan (54) Charlie Chaplin (60) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (169) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) Dexter (110) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (105) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (52) Friedrich Schiller (45) George Gordon Noel Byron (43) Gyurcsány Ferenc (43) Henrik Ibsen (40) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (60) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (41) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Madách Imre (40) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Moliére (41) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (150) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (93) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Rabindranath Tagore (49) Radnóti Miklós (40) Richard Bach (60) Sadhguru (66) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Tari Annamária (40) The Originals – A sötétség kora (52) Táncsics Mihály (40) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Voltaire (42) Wass Albert (70) Weöres Sándor (40) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (54) Ákos (56)

Legnépszerűbb idézet kategóriák

Ateista idézetek (146) Barátság idézetek (433) Becsület idézetek (140) Beszéd idézetek (263) Biológia idézetek (135) Bizalom idézetek (139) Boksz idézetek (203) Boldogság idézetek (407) Bátorság idézetek (167) Béke idézetek (144) Bölcsesség idézetek (368) Búcsú idézetek (194) Bűn idézetek (131) Carpe diem idézetek (182) Család idézetek (231) Csalódás idézetek (177) Cél idézetek (254) Dalszöveg idézetek (814) Döntés idézetek (251) Egyéniség idézetek (253) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (164) Elfogadás idézetek (131) Emberismeret idézetek (839) Emlékezés idézetek (217) Fejlődés idézetek (396) Felelősség idézetek (191) Film idézetek (748) Foci idézetek (292) Forma-1 idézetek (205) Fájdalom idézetek (261) Félelem idézetek (284) Férfiak idézetek (195) Gyermek idézetek (218) Gyász idézetek (210) Halál idézetek (405) Hatalom idézetek (213) Hazugság idézetek (273) Hit idézetek (186) Háború idézetek (314) Házasság idézetek (170) Idő idézetek (236) Igazság idézetek (290) Isten idézetek (275) Jóság idézetek (230) Kapcsolatok idézetek (365) Karácsony idézetek (165) Kedvesemnek idézetek (322) Kihűlt szerelem idézetek (134) Kitartás idézetek (194) Könyv idézetek (178) Lélek idézetek (169) Magány idézetek (239) Megbocsátás idézetek (156) Megküzdés idézetek (318) Motivációs idézetek (1632) Munka idézetek (247) Média idézetek (167) Művészet idézetek (242) Nemzet idézetek (252) Nézőpont idézetek (232) Nők idézetek (319) Oktatás idézetek (169) Optimizmus idézetek (177) Politika idézetek (282) Pszichológia idézetek (176) Pénz idézetek (294) Remény idézetek (190) Siker idézetek (336) Sorozat idézetek (1078) Sors idézetek (263) Sport idézetek (606) Szabadság idézetek (233) Szerelem idézetek (528) Szerencse idézetek (133) Szeretet idézetek (390) Szépség idézetek (181) Színészet idézetek (195) Születésnapi idézetek (134) Szülőség idézetek (138) Tanács idézetek (190) Tehetség idézetek (169) Természet idézetek (201) Titok idézetek (137) Tudás idézetek (236) Társadalom idézetek (486) Történelem idézetek (228) Vallás idézetek (214) Vegetáriánus és vegán idézetek (131) Vicces idézetek (410) Világ idézetek (193) Zene idézetek (286) Állatos idézetek (179) Álom idézetek (159) Élet idézetek (852) Érzelmek idézetek (243) Önbizalom idézetek (180) Önismeret idézetek (896) Öregedés idézetek (168) Üzlet idézetek (208)