Benne voltunk a nyárban s minden nap melegebb volt, mint az előző napon, de azért minden nap azt mondtuk: ennél melegebb már nem lehet.
Aszlányi Károly
1908. ápr. 22. - 1938. dec. 8.
magyar író, színműíró, újságíró
– Volt egy orvos ismerősöm.
– És?!
– Főleg autózni vitt.
– Ezzel nem mondott semmit. Meddig jutottak?
– Szintén Budafokig.
– Nem úgy értem. Megcsókolta magát?
– Meg.
– Hol?
– Az autóban.
– De melyik részén?
– A hátsó ülésen.
– Remélem, nem tartja udvariatlanságnak, ha megállapítom: maga az ismeretségünk első félórájában annyit hazudott, hogy az egy hosszú házaséletre elég lenne. (…)
– Minden férfinak ez a baja. Olyankor és olyasmit kérdez, amikor és amire hazudni kell.
Csókoltam, míg karcsú, izmos dereka bőszülten igyekezett szabadulni karjaimból: akkor rúgott, karmolt és szidott, de ez már nem volt szidás; a szerelem egytagú szavakból álló, fülledt, ősi nyelve volt. A világ legelső szavai. Szidást, könyörgést, biztatást jelentenek. Vágyat és elcsukló örömet. És megint vágyat. És megint örömet. És bánatot.
Hiába voltál csöndes.
Hiába voltál forró:
Én neked sose hittem.
Azért maradtam itten.