Ha kevés időm van – mindig kevés időm van –, megengedek magamnak, mondjuk, egy óra olvasást. Nézem az órám: még tíz perc. Alkuszom magammal. Na még csak öt perc, aztán még egy fél oldal – könyörgök magamnak. Aztán indulatos leszek: égjen oda a vacsora, ne jöjjenek vendégek, nem indítom el a mosást, egye fene, elég lesz öt óra alvás. Én most olvasni akarok!
Mindazt, amit idáig átéltél, azt múltból hozott gondolataid és elképzeléseid alakították. Azok a gondolatok és szavak formálták őket, amelyeket tegnap, a múlt héten, az előző hónapban, tavaly, tíz, húsz, harminc, negyven, vagy akár több éve gondoltál és mondtál, attól függően, hogy most hány éves is vagy. Ez volt a múltad, amelynek egyszer s mindenkorra vége. Ebben a pillanatban csak az számít, amit most gondolsz, hinni s mondani készülsz. Hiszen ezek a gondolatok és szavak fogják formálni jövődet.
A stratégia a tér és az idő kihasználásának tudománya. Én a magam részéről fukarabb vagyok az idővel, mint a térrel. A teret bármikor visszanyerhetjük, az elvesztegetett időt azonban soha.
Van egyfajta rabló, akit a törvény nem büntet, és aki a legértékesebbet rabolja el az embertől: az időt.
Az idő nagy tanítómester. És az ember eljut abba az életkorba, amikor már bölcs szemmel nézi a világot. Húszéves fejjel lehetetlen, mert minden fiatal habzsolja az életet, és nem elmélkedik. A bölcsesség hozza magával, hogy elkezdünk filozofálni. Rálátunk azokra a dolgokra, amelyeket útközben nem vettünk észre, és előjön a sajnálat, a szerencse, a túlélés…
Van az úgy sokszor az ember életében, hogy meg szeretné állítani az időt. Amikor tudja, hogy pár perc múlva minden egészen más lesz, és most kellene kiszállni, itt, ebben a pillanatban.
Az vagyunk, akivé a múltunk tesz, és akaratlanul is folyton tervezzük a jövőt.
Úgy tűnik, igaz, hogy amikor az ember akarja, hogy teljen az idő, hiába nézi az óráját, szinte állnak a mutatók. Amikor pedig azt szeretnénk, hogy kicsit még tovább tartson, csak épphogy egy nagyon keveset kapjunk még valamiből, akkor elszállnak az órák.
Az idő mindent fölfedez, semmit sem hagy rejtve, de napfényre hozza, még ha a föld mélységes mélyébe rejtőzött is.
Nem az években rejlik a hosszú élet titka. Az emlékezet nélküli ember száz esztendőt megérhet, mégis úgy érezheti, rövid élete volt.
Az ember hajlamos úgy kezelni ezt a három idősíkot – múltat, jelent és jövőt -, mintha egyenértékűek lennének, miközben az élet csak a jelenben tud megnyilvánulni, ezért igazán csak annak van értéke. A másik kettő csak gondolatok halmaza, mentális projekció.