Talán nemcsak az emlékezet rostáján hullanak át a múlt forgácsai, hanem a valóságból is törli őket az idő.
Idő idézetek
Az idő persze pénz. Ám a könyvekkel töltött órák biztosan aranyat érnek.
Mennek az évek, mint a gázóra.
Szavain testet ölt az idő, mint évszázados leleteken a kocsonyás moszat.
Irreális célok nincsenek, csak irreálisan megszabott időkeret.
Decemberi reggel van, és vezetésórára megyek. Még nem tudok róla, hogy egy őrült néhány órával korábban lelőtte John Lennont az otthona, a New York-i Central Park melletti Dakota-ház előtt. Négy lövéssel háton és vállon lőtték. December 8-án, késő este lőtték le. Itt, Izlandon már éjszaka volt, és december 9-ére virradt. Lennon tehát december 8-án halt meg New York-ban, de itt, Izlandon csak másnap. Ilyen értelemben nehéznek bizonyulhat eligazodni az időn, ellentmondások rejlenek benne, ezért tehát logikus állítás, hogy a legtöbben minden időben élünk.
A börtönben minden napod tökéletes mása az előzőnek […] Az órák használata tilos volt, az időt csak az őrök kiáltásai, feszes vezényszavai, továbbá a munkát és a szüneteket jelző harangok hangjai strukturálták. Az ember időben létezik, ha elveszted az időérzéked, megtébolyodsz.
A képzeletszülte koholmányokat megcáfolja az idő, és jóváhagyja a természet ítéletét.
A mai napig nem nőtt be a fejem lágya, és egy jottányival sem tudok többet az életről, mint negyvenéves koromban. Csak az idő szaladt el a fejem felett.
Gyógyulás során van egy határ. Eljön az a pont, amikor az idő múlása már nem tényező: eljutunk odáig, ameddig el lehetett.
Nézd, hogy rohan az idő,
nem vár, tovaszáll.
A tegnap emléke
a mában akadály.Elsuhannak a percek,
nincs megállás, nincs.
Minden másodperc
becsülendő kincs.A évek elszállnak
feletted, s felettem,
ami köztünk volt,
még most sem feledtem.Kattog a mutató
zakatol az óra,
elmúlik az élet
megáll a mutatója.
Rohan az idő. A kegyéből élők vagyunk egy darabig, értsd: vádlottak és elítéltek. Aztán meghalunk, de pár évig még jelen vagyunk azok számára, akik ismertek, hanem aztán hamarosan újabb változás jön: a halottakból rég halottak lesznek, senki nem emlékszik már rájuk, elnyeli őket a semmi; csak a ritka kevesek nevét őrzi az emlékezet, de mivel minden hiteles tanú, minden valóságos emlék kivész, bábokká változnak…
Az élet lóhalálában rohan el. Vagy futó árnyékot űzünk, vagy minket űz, hajt valami félelem, kísértet. Ám ha baráttal találkozunk, megállunk, s most nagy őrültségnek tartjuk lázas rohanásunkat. Most szünetelésre, birtoklásra vágyódunk s arra a hatalomra, hogy a szívünk mélyéből fölötlött pillanatot tartóssá tehessük. Minden nemes viszonyban a pillanat minden.
A napok sorolnak és szaladnak,
minden percet fontossá kell emelni.
Kiszámíthatatlan, hogy az idő kerekei merre gurulnak tovább, szalad velünk a pillanat, és kirángat minket a létezés peremére, oda, ahol minden egyszerre történik, és mégis minden moccanatlan.
Az óramutatót vissza lehet forgatni, meg lehet állítani, de az idő kerekét nem lehet.
Az idő a történések folyama és sodró árja. Minden, mihelyt feltűnt, már el is sodródott. Majd másutt bukkan fel, de az is csakhamar elsodródik.
Bizonyos pillanatokat elragadnak tőlünk, másokat elcsennek, ismét mások meg elfolydogálnak. A legrútabb veszteséget mégis a nemtörődömség okozza. S figyeld csak meg jól, az élet legnagyobb része elillan, ha rosszul cselekszünk, nagy része, ha semmit sem cselekszünk, s az egésze, ha mindig mást cselekszünk. Kit tudsz megnevezni, aki az időnek valamelyes értéket tulajdonít, aki megbecsül egyetlen napot, aki feléri ésszel, hogy naponta meghal? Tévedés ugyanis, ha azt hisszük, hogy a halál még távol van tőlünk: nagy része már el is hagyott bennünket.
Az idő repül! Már olyan idős vagyok, mint a szüleim voltak az én koromban.
Fut az idő, sosem éred utol, ne kövesd – sose bánd,
Amit ad, a tiéd – amit nem, ne is kérd – sose várd!
