Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.
Idő idézetek
357 idézet
Ha az univerzum örök, akkor minden időtartam, bármennyire hosszú is, végtelenül kicsinynek minősül.
Mert rohan az idő, rátipor,
recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek.
Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak,
érzékeim roppanva kimúlnak.
Mégis imádlak, élet.
Élet idézetek, Idő idézetek, Öregedés idézetek, Rohan az idő idézetek
Nem tudom megszokni, hogy rohan az idő. Állandóan az az érzésem, hogy az élet holnap kezdődik. Az igazi élet.
Az időt nem lehet megvásárolni. Az egyetlen pénz, amit az idő elfogad, az élet.
Az idő az a valami, amit csak az általa eltemetett titkokat feltárva érzékel az ember igazán: templomokban, romok közt, sziklák, kövek, por és homok alatt rejtőzik.
Telnek a napok és a nyári esték, és rohannak a percek, mintha a nappalok soha nem állapodnának meg ott, csak villámlátogatásra jönnének, megnéznék, mennyire rémes a helyzet, aztán amint lehet, továbbállnának.
A becsületen esett folt olyan, mint a fán a sebhely, nem tünteti el az idő, minden pillanatban csak növekszik.
Az idő rohan, egy villanás, egy pillanat, s a jelen máris múlttá változik. Pillanatról pillanatra a jövő ott csillog az ember markában, ha nem ragadja meg anélkül, hogy összeroppantaná, ha nem alakítja anélkül, hogy széttörné azt a pillanatfolyamot, semmi sem marad belőle.
Minden kétszer annyi időbe telik. Az idő viszont rohan. Minden pillanatban más a világ.
Türelmetlenné válunk a sok „gyors” dolog között élve. Pedig az idő kulcsfontosságú tényező. Lehet, hogy bizonyos dolgokat megmanipulálhatunk, de vannak, amiket nem. A gyógyulás is ilyen.
Az idő nem gyógyítja be a sebeinket. A gyógyulás azon múlik, mihez kezdtünk az időnkkel.
Az idő telik, szóval bármibe is kezdenél, tedd meg. Tedd meg most, és ne várj.
Robotnak hívnak, mintha nem volnának érzelmeim, holott sajnos csak időm nincs érzelmekre.
Olyan jövedelemforrásokat kell teremtened, amelyek nem igénylik az állandó jelenlétedet és figyelmedet. Miközben pedig ezekből a forrásokból árad hozzád a pénz, értékes időd felszabadul újabb lehetőségek keresésére.
Ha nem aggódsz a holnap miatt, akkor olyan teljességgel élhetsz a mában, hogy ebből a teljességből egy csodálatos holnap születik majd. De ha rettegsz a holnaptól, akkor azzal tönkreteheted a mát. És ha a ma tönkremegy, akkor miből születik a holnap?
Az igazi szerelem sosem törődik a jövővel. Számára nem létezik a jövő problémája. Az igazi szerelemben nem létezik holnap; nem létezik idő. Ha szeretsz valakit, akkor szeretsz valakit. Mi történik holnap – kit érdekel? A ma rengeteg, ez a pillanat az örökkévalóság. Mi történik holnap? Majd meglátod… ha eljön a holnap. És a holnap sosem jön el. Az igaz szerelem maga a jelen.
A „halál”, amitől megváltást nyerünk, mindig a múlt, az üdvözülés pedig az idő varázslata alóli megszabadulás. Ez tüstént megfosztja az élet elengedhetetlen részét képező fizikai halált a maga sajátos borzalmáról, mivel az elme többé már nem ég a folytatás, az emlékek végtelen felhalmozásának lázában. A fizikai halál immár az örök megújulás eszközeként fogja fel. Nem csupán az élet étellé alakulásáról van szó, hanem az emlékek, a múlt kisöpréséről is, amely múlt, ha határtalanul halmozódna tovább, kimondhatatlan monotónia érzésébe fojtana minden teremtett életet. A fizikai halál az önmagamnak nevezett emlék-komplexum akaratlan végpontja – az időm vége. A valódi és örök Önvaló azonban nem hal meg a halállal – ama paradox okból kifolyólag, hogy akarja a „halált” és a „véget” örökkön örökké, ennélfogva minden pillanatban „új”. […] Kevésbé jelképesen kifejezve a valóság világa örökkévaló, mindig végéhez ér, mert nincs jövője, és mindig új, mert nincs múltja sem.
Az idő azért van, mert én vagyok; erre gondol az ember, és ez a legnagyobb csapda, amit ki tud eszelni. S persze ez nem az idő csapdája, hanem az emberé.