A kiváló tehetségek mindig magukhoz ragadták a hatalmat, és zsarnokok lettek. A kiváló tehetségek szükségképpen zsarnokká válnak, és mindig nagyobb erkölcsi rombolást végeznek, mint amennyi hasznot hajtanak.
A legközepesebb tehetségű emberek is bizonyos nagyságra tesznek szert a pusztító erejük által.
Minden ember bizonyos fokú befolyást gyakorol barátjaira és rokonaira. Ez a befolyás hatalmat jelent, és mi mindnyájan felelősek vagyunk ennek a hatalomnak a helyes felhasználásáért.
Vannak olyan időszakok, amikor egy bölcs vezető éppen attól válik felelősségteljessé, ha új irányban indul el, főleg ha teljes bizonyossággal tudja, hogy a lehető legjobb útra tereli népét.
Kevés ember tud emberségesen és nagylelkűen élni a hatalmával, ha senkinek sem tartozik felelősséggel érte.
Amely birodalom egységét csak fegyveres erővel lehet fenntartani, annak nagyhatalmi állása felette kétséges, s a veszélynek óráiban éppen nem biztos.
Amit hatalom ront meg, az ismét feléledhet, de amit a nemzet könnyelműsége önként odavet, vagy gyávasága elhanyagol, azt visszaszerezni ritkán lehet.
A valódi hatalom a lehetőségekben – a választás képességében – rejlik.
A legkisebb államtitok is olyan szikra, amiből nagy tűzvész lehet. Nemcsak az uralkodónak nem szabad bízni senkiben, de annak sem, aki közelében él.
Julius Ceasar nővérét nem lehet büntetlenül meggyanúsítani.
Papjaim és zsandárjaim segítségével mindent megtehetek.
Mit ér, ha nagy vagy,
gigászi nagy,
ha birodalmak
császára vagy,
de bús szívedben
örök a fagy?
Aki hatalommal rendelkezik, de pénze nincs, rendszerint megvesztegethetőnek bizonyul, kivéve, ha elvei vannak.
Ha a megfelelő drótokat rángatjuk, a bábuk úgy fognak táncolni, ahogy mi szeretnénk.
A történelem nem ismer példát arra, hogy valaha is értelmesen és a nép javára kormányozta volna az országot jött-ment bitorlók maroknyi csoportja.
Az uralkodó – a történelem rabja. A történelem, vagyis az emberiség tudattalan, közös, társas élete az uralkodók életének minden pillanatát a maga érdekében használja fel, mint céljainak egyik eszközét.
Ha egyes emberek bejelentik, hogy megvalósítják a földi paradicsomot, nagyon óvatosnak kell lenni, mert majdnem mindig pokol lesz belőle.
Ez a hatalom szofizmája: végső soron csak egy abszolút, korlátok közé szorított univerzumban hatékony. Ám relatív világegyetemünk alapvető leckéje az, hogy a dolgok változnak. Minden hatalom előbb-utóbb szembekerül egy nálánál nagyobbal.